Londonban lép fel március 15-én, a nemzeti ünnepen a modern rocknak nevezett stílus egyik legnépszerűbb magyarországi képviselője, a Hooligans. Az angliai koncert kapcsán a 15. születésnapját tavaly decemberben a Papp László Budapest Sportarénában ünnepelt zenekar dobosa, Kiss Endi beszélt az MTI-nek.
“Mindig is örültünk a külföldi fellépési lehetőségeknek. Ha az ember Európában máshol is játszhat, új helyekkel, új közönséggel tudja megismertetni magát. Mi már kis túlzással keresztül-kasul bejártuk Magyarországot, és szeretünk is mindenhová visszajárni, ugyanakkor nyitottak vagyunk az új alternatívákra” – fogalmazott a dobos.
A Hooligans nem először lép színpadra külföldön, most a londoni The Venue lesz a helyszín, ahol öt nappal a magyar zenekar előtt, március 10-én a punk élő legendája, Vic Godard és a Subway Sect, két nappal a Hooligans után pedig a ska zene alapcsapata, a Selecter játszik.
“Zenéltünk már Írországban is, de legtöbbször persze a kelet-európai régióban, például Erdélyben és Szlovákiában lépünk fel külföldön. Londonban nagyon számítunk a kint élő magyarokra, akik valószínűleg a közönség nagy részét alkotják majd. Bizakodva állunk az egész elé, mindent beleadunk, ahogy szoktuk” – fejtette ki a Hooligans dobosa.
Az együttes – Kiss Endi mellett Ördög Tibor “Csipa” (ének), Tóth Tibor (gitár), Késmárki Zsolt (basszusgitár) – eddig kilenc lemezt készített, többször nyert Fonogram-díjat. A Hooligans eddigi 15 évéről tavasszal könyv jelenik meg, a decemberi Aréna-koncert pedig hamarosan DVD-n lesz elérhető.
MTI