A múlt évi nagy sikerű, teltházas év végi koncertje után ezúttal is a Millenáris Teátrumban karácsonyozik együtt a rajongóival és zárja az évet a miskolci Holdviola produkció. A Barta Zsófi, Farkas Péter és Gál Lajos alkotta trió ismét különleges estére készül.
A december 27-én 20 órától kezdődő nagykoncerten a zene, a tánc és a vizuális effektek mellett – mint új műsorelem – hangsúlyos lesz az irodalmi elemek használata is. Vendégművészként Hámori Gabriellaszínésznő fogadta el a zenekar felkérését, így közreműködésével prózai elemekkel fűszerezi majd az előadást.Zeneileg is kuriózumra számíthatunk: hazánkban egyedülállóan élőben, térhatású hangrendszeren szólalnak majd meg a dalok, amely a zenei kiadványok 5.1-es hangzásának felel meg. Az előadás szerves része lesz ezúttal is a tánc, melyben újra segítségükre lesznek a Szinvavölgyi Néptáncműhely táncosai.
A karácsonyi hangulatra a csapat egy exkluzív új dallal is készül Fényes csillag címmel, mely a napokban debütált az országos rádiók műsorán. Az élő hangzásra eddig is sokat adó Holdviola most egy 30 fős szimfonikus zenekart is bevont a felvételekbe, méghozzá Pejtsik Péter vezénylésével. Rajtuk kívül közreműködik még a Kisharang harangegyüttes: a tizenegy fiatalt Lajhó Gyula instruálta, valamint a dalban hallható még Halasi Dóra gyönyörű hárfajátéka.