Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Hobo Blues Band-búcsúkoncert CD-n és DVD-n

A zene marad címmel CD-n és DVD-n is dokumentálta februárban tartott búcsúkoncertjét a Hobo Blues Band (HBB); Hobo (Földes László) a most megjelent kiadványok mellett terveiről is beszélt az MTI-nek.

    A HBB idén február 11-12-én dupla teltházas koncerttel, összesen 20 ezer ember előtt búcsúzott el a Papp László Budapest Sportarénában.
“Van egy csökkenőben lévő, de soha el nem múló üldözési mániám. Szélsőséges, keserű életem volt középiskolásként is, még a hatvanas évek elején kiszálltam a pártállami társadalmi elitből és másként kezdtem élni. A rendszerváltásig folyamatosan értek különböző rúgások, betiltották lemezeimet, előadásaimat verték szét. Már 33 éves voltam, amikor 1978-ban hobbiból megalakítottam a Hobo Blues Bandet, és ma is nehéz elhinnem ezt a hihetetlen sikert és utat, amit bejártunk. A zenekarral és szólóban ötezer fellépésen vagyok túl, ami felfoghatatlan, de ugyanúgy feldolgozhatatlan számomra, hogy 2011-ben húszezer ember előtt búcsúzhattam el a HBB-től” – mondta Hobo az MTI-nek adott interjúban.
Mint megjegyezte, sohasem foglalkozott azzal, kinek játszik, értelmiségieknek vagy csavargóknak, csak csinálta a dolgát a munkamániájával.
“A zene marad DVD-változatát magam vágtam Póka Egonnal, és elképesztő, micsoda arcokat fedeztem fel a közönség soraiban. Voltak Nagy-Magyarország-pólót viselő fiatalok, tornából felmentett értelmiségiek, gyönyörű lányok, idősödő asszonyok, kissrácok. Együtt énekelték a számokat azok az emberek, akik a hétköznapi életben egyébként ma már nem állnak szóba egymással” – fogalmazott az előadóművész.
A Hobo Blues Band búcsúkoncertjén Hobo mellett Tátrai Tibor gitározott, Póka Egon basszusgitározott, Solti János dobolt, közreműködött Deák Bill Gyula énekes és Madarász Gábor gitáros. A fellépésen a zenekar olyan, ma már klasszikus felvételei hangzottak el, mint a 3:20-as blues, a Kopaszkutya, a Mesél az erdő vagy a Közép-európai hobo blues I. és II.
A frontember elmondta, hogy a zenei anyagot semmilyen módon nem korrigálta utólag, a nyitódal, a Rohadt rock and roll is úgy maradt: megörökítette, hogy Hobo elfelejtett belépni az énekbe és az első versszakot Póka Egon egyedül nyomta… “Hátranéztem, és láttam, hogy Tátrai sír a röhögéstől.” A CD-hez fotóalbum is jár, ebben Juhász Balázsnak a koncerten készült felvételei szerepelnek: mind a 35 dalhoz fénykép és dalszövegrészlet; a HBB időutazását a nagy példaképek, Muddy Waters, Jim Morison, Jimi Hendrix, a Cream, a Rolling Stones, Cseh Tamás, Baksa Soós János egy-egy fotója, valamint Leonyid Brezsnyev fürdőruhás képe is jelzi.
A búcsúkoncert kapcsán Szomjas György dokumentumfilmet forgatott Kopaszkutya Kettő címmel. Hobo az MTI felvetésére hangsúlyozta: a készülő mű nem tekinthető az 1981-es mozi, a Kopaszkutya folytatásának. Az énekes szerint a cím nem a legszerencsésebb, hiszen a Kopaszkutya Kettő a Hobo Blues Band három tagja, Hobo, Póka Egon és Deák Bill Gyula életéről szól, így nem kapcsolódik a harminc évvel ezelőtti fikciós történethez. (Ebben a HBB három akkori tagja, Pálmai Zoltán, Kőrös József és Szénich János mellett Schuster Lóránt is szerepelt. Utóbbi, a P. Mobil vezetője nemrég sérelmezte, hogy kihagyták az új produkcióból.)
Hobo kitért arra, hogy amint a CD és a DVD címe is mondja, a zene marad, azaz a jövőben is fog szólóban HBB-számokat énekelni. “Ezzel nem vagyok egyedül, mert Póka is játszik HBB-t zenekarával, a Póka Egon Experience-szel, sőt, Bill is”.
Beszámolt arról, hogy gyakorlatilag készen van és várhatóan jövő tavasszal jelenik meg új szólólemeze, egy rock and roll anyag, amelyet a 2009-es Circus Hungaricus társ-alkotójával, Madarász Gábor zeneszerzővel írt. Az anyag szervesen kapcsolódik az Utcazenész munkacímű, a magyar rockzene elmúlt ötven évéről (is) szóló monodrámához: a darabot Vidnyánszky Attila rendezésében hamarosan Budapesten és Debrecenben is bemutatják.
Szó lehet egy játékfilmről, amely a HBB 1984-es Vadászat című lemeze alapján valósulna meg, szintén Vidnyánszky rendezésében. Készülőben van továbbá két könyv; egy egyik egy Hobo-interjúkötet Sebők Jánostól, a másik pedig egy jövő karácsonyra tervezett gyűjteményes kötet, amelybe dalszövegei, színpadi műveinek szövegei, novellái kerülnek, eddig nem publikált koncertfelvételekkel együtt.

MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.