A laboreredményekből kiderült, az elhunyt énekesnő szervezetében nem volt sem drog, sem alkohol.
A toxikológiai vizsgálat eredményei azt bizonyítják, hogy nem volt semmilyen “illegális anyag” Amy Winehouse szervezetében a halála idején – jelentette be az énekesnő családja kedden.
Mint közölték, a tesztek azt mutatták, hogy ugyan volt alkohol az énekesnő vérében, de nem lehet megmondani, hogy az mekkora szerepet játszott a halálában.
Amy Winehouse családja köszönetet mondott a rendőrségnek, és hozzátették: várják a vizsgálat végeleges eredményét, amely október 26-ra lesz meg.
A 27 éves énekesnőt július 23-án találták holtan londoni otthonában. Amy Winehouse korábban köztudottan alkohol- és kábítószer-problémákkal küzdött.
Az énekesnő apja, Mitch Winehouse gyermekeket segítő alapítványt akar létrehozni a lánya nevében, de egyelőre nem tudni, hogy erre mikor kerül sor, mivel az Amy Winehouse Alapítvány nevet már valaki bejegyeztette.
Mitch Winehouse a temetésen azt mondta a megjelent családtagoknak és barátoknak, hogy az énekesnő “évek óta” nem volt olyan boldog, mint a halála előtti napokban. A szertartást július 26-án tartották Észak-Londonban.
Amy Winehouse 2003-ban megjelent Frank című albumával vált ismertté, de világhírnévre második, 2006-ban kiadott Back to Black című lemezével tett szert, amelyért öt Grammy-díjat is kapott az Egyesült Államokban.
hirado.hu