Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Geszti mindegyik feleségének ír egy slágert

Élete legnagyobb fellépésére készül Geszti Péter. A Sziget mínusz egyedik napján ismét közönség elé lép.

Diétázással, tornával, kocogással és sok alvással várja a Sziget mínusz egyedik napját Geszti Péter. A szöveggyáros énekes még nem kezdett el aggódni azon, hogy élete eddigi legnagyobb koncertjétől, a Gesztiváltól csak egy hét választja el – írta a Vasárnapi Blikk.

– Az edzésre azért van szükség, hogy jól érezzem magam a színpadon, és persze kibírjam a két és fél órás show-t. Két hete ráálltam arra is, hogy éjfélkor lefeküdjek, ez újdonság a számomra, mert mindig éjszakai bagoly voltam. Iszonyatosan kell majd koncentrálnunk. A show méretére jellemző, hogy a legutolsó megbeszélésünkön 30 technikai ember egyeztette a részleteket. Ráadásul 50 táncos lesz a színpadon – sorolta Geszti a lapnak. – Fellépés előtt egy kortyot sem iszom, utána talán, a Gringo Star eddigi első, és egyben utolsó koncertjét követően is tisztességesen bepálinkáztunk. Számomra a zene elég tudatmódosító, és szerintem a zenészek többsége így van ezzel.

A múlt nem egy hintaszék, hogy ringasd benne magad. Sokan beszorulnak valamibe az életükben, és nem tudnak továbblépni. Én éreztem már így, de a zenével sikerült ebből kiszakadni – magyarázta.

– Vidám buli lesz a Gesztivál. A Rapülők a felhőtlen utókamaszkort jelentette a számomra. A Jazz+Az az első házasságom legboldogabb éveit idézi fel, az akkori feleségemnek (Gryllus Dorka) írtam a Ma jól vagyok című számot. A jelen pedig Edit, neki szól a Csak te című dal – mondta Geszti Péter a lapnak.

hirado.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.