Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Félsziget Fesztivál 2010: augusztusban még jobb!

Megváltozott időpontban, augusztus 26-29. között kerül sor az egyetlen teljeskörű fesztiválélményt nyújtó romániai rendezvény, a Félsziget Fesztivál nyolcadik kiadására. 
Erdély legnagyszabásúbb rendezvényének helyszíne, ahogy azt már minden fesztiválkedvelő kívülről tudja, Marosvásárhely, a Maros partja, a Víkend-telep szomszédságában. A Félsziget idén négynapos nonstop kínálattal várja a látogatókat, amelybõl a szokásosan gazdag kulturális, művészeti és sportfelhozatal mellett idén sem hiányozhatnak a világsztárok. 
Marosvásárhelyen augusztus végén igazi zenei őrület, még változatosabb felhozatal vár a fesztiválozókra.  
Idén négy nagy zenei helyszín közül lehet választani: a már bejáratott nagyszínpad-aréna-terasz trió kiegészül egy megnagyobbított, kibővített új helyszínnel, ahol magyar és román zenekarok adnak a négy nap alatt élő koncerteket. 
„Örömünkre szolgál, hogy a fesztivált idén is megszervezhetjük a hazai cégek többségét sújtó gazdasági válság ellenére. Augusztusban a tőlünk elvárt színvonalat fogjuk nyújtani mind a nemzenei események változatossága, mind a koncertek és bulik intenzitása tekintetében, hiszen változatlan a célunk, hogy minőségi fesztivált biztosítsunk látogatóink számára” – nyilatkozta Bodor László, a Félsziget fesztiváligazgatója.  
„A Félsziget fő vonzereje, hogy több zenei műfajban is világsztárokat vonultat fel, hiszen évről-évre olyan nemzetközi produkciók érkeznek Marosvásárhelyre, akik a nagy európai fesztiválok főműsoridős fellépői. Hamarosan nyilvánosságra hozzuk az idei rendezvényre első körben szerződött nemzetközi zenekarokat, dj-ket, akik, úgy gondoljuk, tovább emelik a fesztivál eddigi színvonalát, amely iránt várhatóan a korábbinál is nagyobb érdeklődés mutatkozik majd, hiszen, úgy tűnik, 2010-ben a Félsziget maradt Románia egyetlen klasszikus nyári fesztiválja” – mondta Gerendai Károly, a  Sziget ügyvezető igazgatója.  
A fesztivál hírei idén is követhetőek a Félsziget Facebook és Twitter oldalán, melyeket a rendezvény hivatalos honlapjáról, a www.felsziget.ro címről lehet elérni. Itt hamarosan a jegyárusítással kapcsolatos információk is megtalálhatóak lesznek. 
A Félsziget Fesztivál szervezője a Sziget Management és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT). A Sziget Management portfóliójába tartozik többek között Közép-Kelet-Európa elsőszámú fesztiválja, a Sziget, illetve a Balaton Sound és a VOLT nemzetközi fesztivál. 
A Félsziget Fesztivál 2009-es kiadásának 58 ezer látogatja volt, a rendezvény költségvetése elérte az 1,2 millió eurót.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.