Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Fagyos turnékezdés, forró hangulat- Úton a Road és a Depresszió

Még javában tart a dermesztő téli hideg, máris 17 állomásos turnéra indul a Depresszió és a Road, hogy együtt feledtessék minden koncertlátogatóval a fagyos hétköznapokat.

 A két rock ’n’ roll banda baráti kapcsolata nem új keletű, hiszen számtalan közös koncerten és turnén vannak túl, tehát a jó hangulat garantált.

A Depresszió tavaly ősszel megkezdett „Vízválasztó” című lemezének bemutatóját eddig közel 10 ezer rajongó látta 11 koncerten. A zenekar történetének eddigi legsikeresebb albuma a Mahasz lista első helyén nyitott, és azt követően is hetekig a Top 10-ben szerepelt. A lemez első videoklipje a ’Te vagy a szerem’ című dalhoz készült, amit öt hónap alatt 150 ezren láttak.

A zenekar most sem pihen, már előkészületben van a második klip forgatása, ami biztos, hogy meglepetés lesz a nagyközönség számára, hiszen egy teljesen más hangulatú, lírai dalt választottak ki- a ’Jön a reggel’-t. A Vízválasztó album leghatásosabb és legnépszerűbb tétele már a megjelenés után kivívta a kritikusok elismerését, és az elmúlt 11 év egyik legelőremutatóbb Depresszió felvételnek tartják. A tervek szerint egy vérbeli thriller-t készít majd a Pixel Film stábja a dalhoz, amivel tartalmilag és minőségileg is felül akarnak múlni minden eddigi Depresszió klipet.

Ami pedig a turnét illeti, jön a két hónapig tartó tombolás, az ország valamennyi régiójának népszerű koncerttermeiben. A Depresszió mellett a Road is folytatja legutóbbi, ’Emberteremtő’ című lemezének bemutatását és hamarosan egy külföldön forgatott klipre is lehet számítani tőlük. Az Ember-Választó Tour 2012. külön meglepetése, hogy az állandó vendégzenekar, a Csakazértis mellett, a nyíregyházi, hódmezővásárhelyi, és budapesti állomásokra az Alvin és a mókusok is csatlakozik a két főzenekarhoz.

A koncertsorozat február 10-én, Gödöllőn kezdődik, és április 14-én, a PeCsában ér véget. 

A turné reklámfilmje: http://www.youtube.com/watch?v=BbJekrTG2fM 

Ember-Választó  Tour 2012.:

02.10. Gödöllő – Trafo Club

02.11. Dombóvár – DVMSE + Insane

02.18. Kiskunfélegyháza – Rocktár

02.24. Győr – Bridge Hallgatói Klub

02.25. Székesfehérvár – Fezen Klub

03.02. Tatabánya – Puskin Művelődési Ház

03.09. Nyíregyháza – Bujtosi Szabadidő Csarnok

03.10. Kazincbarcika – Egressy Béni Művelődési Központ

03.15. Keszthely – 512 Club

03.16. Kaposvár – Mtesz Székház

03.17. Szekszárd – Sportcsarnok

03.24. Hatvan – Vasutas Művház (Dali)

03.30. Sopron – Hangar Music Garden

03.31. Kecskemét – Technika Háza

04.06. Hódmezővásárhely – Hódtói Sportcsarnok

04.07. Szolnok – Metál Liget Fesztivál

04.14. Budapest – PeCsa

Bővebb információk:

http://www.depressziomusic.hu

 http://www.facebook.com/depressziomusic

http://www.myspace.com/depressziomusic

http://www.youtube.com/depressziomusic

http://www.twitter.com/depressziomusic

http://www.vimeo.com/depressziomusic

http://www.road.hu

http://www.facebook.com/roadzenekar

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.