Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

ELTŰNTEK NABIHA CSOMAGJAI A REPÜLŐTÉREN

Ma délelőtt érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre az elmúlt évek legnépszerűbb rádiós slágereit jegyző énekesnő  és zenekara Nabiha Bensouda, azonban a stábon kívül más már nem volt a repülőgépen, sem a hangszereket, sem pedig a poggyászokat a fellépő ruhákkal, nem tudták átvenni az érkezés után.  A repülőtéren jelenleg is lázasan dolgoznak annak érdekében, hogy kiderüljön, hol akadhatott el a csomagszállítás, előzetes információink szerint a Koppenhágából érkező csapat berlini átszállással érkezett meg Budapestre, így vélhetően itt történhetett az adminisztrációs galiba.
A statisztikák is ezt támasztják alá, a csomagok elkeveredésére a legnagyobb veszélyt éppen ezek az átszállások jelentik. A több járattal utazók közül, száz esetből minimum három utasnak rossz helyre szállítják a poggyászát. Sajnos ez a dán énekesnőn és zenekarán már nem segít, így a ma esti debreceni Campus fesztiválos fellépésüket a szervezők gyors segítségének köszönhetően kölcsön hangszerekkel, és Magyarországon vásárolt friss fellépő ruhákban oldják meg. Nabiha elmondása szerint ez csöppet sem fogja befolyásolni a jó hangulatot, már most a fellépés lázában égnek és, hogy lássák a magyar fesztiválozókat, bár sajnálja az estet, de a koncert szerinte ettől csak még izgalmasabb lesz.
Nabiha 19.30-tól látható közvetlenül Ákos koncertje előtt a Campus Fesztiválon.
Nabiha Bensouda Dánia fiatal popcsillaga három év alatt érte el az európai slágerlisták csúcsát, ha nevét nem is sikerül elsőre megjegyezni dalait annál inkább, a ’Mind the Gap’ vagy a ’Never Played the Bass’ megdönthetetlen rádiós sláger. Az afrikai – dán énekesnő zenekarával július 20-án Debrecenben a Campus Fesztiválon lép fel.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.