Saturday, September 23, 2023
spot_img

Latest Posts

Egysikú, de fülbemászó a Gossip új anyaga

gossip_ajoyfulnoiseElőző, negyedik albumával a Gossip hamar belopta magát a magyar közönség egy új rétegének szívébe, most megjelent, „A Joyful Noise” című anyagával pedig valószínűleg meg is erősítette a helyét ott. A banda két hét múlva Zamárdiban, a Balaton Soundon élőben is megmutatja, hogy mit tud, addig is, kicsit részletesebben az új kiadványról.
Az első dal az új korongról a Perfect World, ami pillanatok alatt bekúszott az emberek fülébe és óriási sláger lett, erre még Aladdin diktátor (Sacha Baron Cohen legújabb karaktere – a szerk.) is bulizott Cannesban. A második, a közösségi portálokon is egyre többször megjelenő dal pedig a Get a Job, illetve elkészült a klip a Move in the right direction című számhoz is. A lemez mindegyik szerzeménye lendületes nóta, amely magával ragadja a hallgatót, ennek ellenére mégsem vagyunk maradéktalanul elégedettek ezzel az albummal.
Míg az előző, Music for men című lemezre az volt a jellemző, hogy az emberek rögtön megszerették majdnem az összes szerzeményt, addig ezt a korongot többször meg kell hallgatni ahhoz, hogy az ember megtalálja rajta a kedvenceit, a számára érdekes hangzást, de ha ez megtörtént, akkor viszont még csak véletlen sem mondana le a hallgatásáról. Nem kétséges, hogy a dallamok beleégnek az ember fülébe, az viszont szintén igaz, hogy ezek kissé egysikúakká válnak egy idő után, a vibráló, lendületes anyag ellenére, a lemeznek számos laposabb része is van. Nem sikerült túl jól például az Into the wild című nóta, de igazából semmi extra nincs a  Get Lostban és a Hornsban sem.
Noha a kezdetekhez képest a stílus változott, a banda a mostani koronggal is hű maradt a kicsit szemtelen, szókimondó stílushoz, számos dalnak már a címe is sokat mond. Ilyen például a már korábban említett Get a job, a Casulties of war vagy az I won’t play is.
Többek szerint, akik az együttest még a kezdeti időszakban, az első három lemezért szerették, ez már nem az a Gossip, amely a megalakulásakor volt, kevésbé kemény, így közönséget veszíthet. Ezzel szemben azonban mi úgy véljük, a csapat felismerte azt, hogy melyik az az irányzat, ami ma nyerő lehet és nem döntöttek rosszul. Ráadásul a váltás után is elég magas minőséget tesznek le az asztalra, így valószínűleg még egy ideig nem lesz problémájuk azzal, hogy megtartsák a közönségüket, még ha annak az összetétele az elmúlt évek folyamán egy kicsit meg is változott.
http://www.kultography.hu/2012/06/29/egysiku-de-fulbemaszo-a-gossip-uj-anyaga/

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.