Thursday, September 28, 2023
spot_img

Latest Posts

DANCS ANNAMARI NYERTE A SZÉKELY VÁGTA FOGATHAJTÓ CELEBVERSENYÉT

A harmadik Székely Vágta egyik kuriózuma a hírességek fogathajtó versenye volt, amelyen Péter Szabó Szilvia, a Nox énekesnője, Dancs Annamari, a Budapesti Operettszínház művésze, Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke és Demeter János, a Vadon Egyesület elnöke indultak. A versenyzők nem fogathajtó kocsiban ültek, hanem segédhajtóként a fogat hátsó részében, állva kellett tartaniuk az egyensúlyt. Nem könnyű feladat, hiszen a fogathajtó gyorsan hajt, nemcsak kapaszkodni kell, de segíteni is kell a munkáját, hogy minél jobban tudjon a kocsi fordulni.

  • A tavalyi tapasztalatokkal bizakodva, tudatlanság nyugalmával indultam neki a versenynek- meséli Annamari. – Azt mondják, hogy a fogathajtás a lovassportok operettje, de ahelyszínen kiderült, hogy az idén sokkal nagyobb a kihívás, hiszen állva kell segítsük a fogathajtónkat. Én csak annyit mondtam a verseny előtt a fogatosnak, hogy bátran csapjon a lovak közé, a tempótól nem félek, majd kapaszkodok, a cél az hogy nyerjünk. A hajtóm a kérésemet komolyan vette, ez első tempós kanyarnál rájöttem, ha nem kapaszkodok és nem dölők be, akkor esélyem sincs nemhogy a nyerésre, de még a túlélésre sem! Persze az adrenalin ilyenkor dolgozik, és nem számított sem a por, sem a sok felcsapodó kavics, hiszen lelkes, többezres tömeg szurkolt nekünk. Nagyon nagy élmény volt!

Ezt a küzdelmet Annamari teljesítette a legjobban, aki kis termete ellenére, profikat is meghazudtoló módon segítette a fogathajtót . A díjat az énekesnő a hajtónak ajándékozta, és ígéretet tett, hogy az elkövetkezőkben lovasórákat fog venni:

  • Mind a három Székely Vágtán résztvettem, elsősorban mint énekes-színész, a tavalyi Nemzeti Vágtán pedig a Hősök Terén hintón vittek minket körbe az Operettszínházas kolléganőimmel. Most már úgy érzem, hogy ilyen “Vágtás múlttal” ideje nekem is bátorságot vennem, és lóra üljek!- fejezte be az énekesnő.

Vagta1 vagta6 vagta3 972033_575156169201270_1478068570_n

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.