Monday, October 14, 2024
spot_img

Latest Posts

DANCS ANNAMARI AZ EUROVÍZIÓS DALVERSENY MAGYARORSZÁGI ELŐDÖNTŐJÉBEN

Az előzsűri kiválasztotta azt a húsz dalt, amely közül a győztes májusban Bakuban Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon képviseli.

„Százhetven pályamű,  összesen 202 szerzemény érkezett a december 30-i határidőig a magyar dalversenyre. Az előzsűri előbb ötvenet választott ki közülük, majd húszra szűkült a lista. Az első elődöntő január 28-án, a második február 4-én lesz, a nemzeti döntő február 11-én. Mindhármat élőben, egy showműsor keretében közvetíti az m1” – mondta Rákay Philip, az m1 és az m2 intendánsa a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Mint elhangzott, mindkét elődöntőből négy dal kerül a nemzeti döntőbe, ezek közül hármat a négytagú zsűri (ebben Rákay mellett Wolf Kati, a tavalyi magyar induló, Csiszár Jenő rádiós és televíziós műsorvezető, valamint Rakonczai Viktor zeneszerző kapott helyet), egyet a közönség választ. A döntő első részében a nézők voksai döntenek arról, mely dal kerül a végső négybe, majd a zsűri választja ki, melyik dal képviseli Magyarországot május 22. és 26. között az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban.

Dancs Annamari, a Budapesti Operettszínház művésze  egy saját dallal, a Feel-lel jelentkezett a magyarországi döntőre. Az énekesnő számára nem idegen a dalverseny, hiszen Eurovíziós mintára épül az Aranyszarvas Nemzetközi Fesztiválon is, ahol 2008-ban 30 ország versenyzői között Romániát képviselte és amelyen Közönség-Népszerűségi díjat nyert. Emelett 2009-ben az Eurovízió román elődöntőjébe is beválasztották az A-ha c. dalát, de akkor Annamari inkább a Román Nemzeti Operettszínház meghívásást fogadta el két operett-szerepre.

  • Az utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy jelentkezem a Feel című saját szerzeményemmel- meséli Annamari.-Éppen Ausztriában síeltem 5 nappal ezelőtt, amikor értesültem a hírről, hogy én is ott vagyok a 20 legjobb között. Hatalmas megtiszteltésnek tartom és örülök, hogy részese lehetek ennek a versenynek. Remélem sikerül kiválasztani azt a dalt, amely méltóan képviseli Magyarországot Bakuban.

Az Eurovízió a szerzemények, dalok versenye, mégis  fokozott  figyelem követi a fellépőket is, úgyanis a kevésbé ismert  nevek mellett a magyar popzene  több olyan népszerű előadója is benevezett, mint Anti Fitness Club, Bebe and the Charge, Molnár Ferenc Caramel, a Compact Disco, Kállay-Saunders András, Király Linda és testvérei, Ben valamint Viktor, Kökény Attila és Bencsik Tamara, Pély Barna, Puskás Péter,Tolvai Renáta, Tóth Gabi.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a versenyt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) szervezi, idén 43 ország képviselői vettek részt. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.

Dancs Annamari – Feel című dal letölthető a következő tárhelyről: http://www.mediafire.com/?7om7uhwfq1mqk6i 

Az elődöntőbe beválogatott dalok és előadójuk listája (ABC sorrendben)

Előadó Zene/Szöveg: Cím
Anti Fitness Club Molnár Tamás: Lesz, Ami Lesz
Bebe and the Change Vigh Arnold/Zsedényi Dániel: Fans Will Be Friends
Caramel Molnár Ferenc Caramel: Vízió
Compact Disco Pál Gábor, Sándor Attila, Walkó Csaba, Behnam Lotfi: Sound Of Our Hearts
Dancs Annamari Dancs Annamari: Feel
Fábián Juli & Zoohacker Palásti Kovács Zoltán / Fábián Julianna: Like A Child
Gallusz Niki-Vizy Márton Vizy Márton/Vigh Kristóf: Európa, Egy A Szívünk
Gyurcsik Tibor Szabó Zé/Johnny K. Palmer: Back In Place
Heinz Gabi Naughty Monkeys: Learning To Let Go
Kállay-Saunders András Kállay-Saunders András, Szakos Krisztián, Burai Krisztián/Kállay-Saunders András: I Love You
Király Linda & Ben & Viktor Pras Michel, Roy Hamilton, Linda Király: Untried
Kiss Gina Jónás Barnabás/Kiss Gina: Chasing Dreams
Kökény Attila-Bencsik Tamara Krajczár Péter, Pacsai Márk, Tabár István, Kökény Attila: Állítsd Meg Az Időt
Monsoon Vödrös Márton/Johnny K. Palmer: Dance
Pély Barna-Pál Eszter-Pál István “Szalonna” Pély Barna, Pál Eszter, Pál István/Fecske András István, Pély Barna: Open Your Heart
Puskás Péter Molnár Gábor: Csillagok
Sophistic Krajczár Péter/Juhász Orsolya, Rozman Alexandra, Schilling Kolos: Yeah OK!
Tolvai Renáta Krajczár Péter, Pacsai Márk, Tabár István: Élek A Szemeidben
Tóth Gabi Szabó Zé/Molnár Tamás : Nem Kell Végszó
Veres Mónika “Nika” Molnár Imre, Chris Landon/Taryn Murphy: This Love

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.