Tuesday, December 6, 2022
spot_img

Latest Posts

D. Nagy Lajos megmondta az igazat

Holnap ünnepli harmincadik születésnapját a Bikini. A jubileumi koncert kapcsán faggattuk D. Nagy Lajost, aki elárulta, hogy olyan dalokat is eljátszanak majd, amiket kicsit már unnak.

Mi az ideális koncerthelyszín a Bikini számára? 
– Az az igazság, hogy mindenhol jó koncertezni,mert csodálatos a közönségünk. Ráadásul generációkat ölel át. Fantasztikus érzés a színpadról azt látni, hogy az első néhány sorban a tinik,mögöttük a szüleik korosztálya, hátul pedig a nagyszüleiknek is beillő emberek állnak. Markánsan szétválnak, mégis együtt vannak. Ezen kívül nagyon szeretünk a Vajdaságban, Erdélyben vagy a Felvidéken játszani, mert nagyon fontos az embereknek, hogy menjünk, várják a hazai kultúrát, rengeteg szeretetet kapunk tőlük.
A fesztiválokat mégis kerülik. Miért? 
– Valóban ritkán játszunk fesztiválokon, van, akinek ez való: ezek az úgynevezett fesztiválzenekarok, de mi nem tartozunk közéjük.
Van olyan dal, amit a zenekar már megunt, mégis minden koncerten elhangzik? 
– A zenekar minden tagjának van kedvenc dala és olyan, amit kevésbé kedvel. Elsősorban a közönséget kell kiszolgálnunk, tehát ha ők szeretik és kérik, akkor játsszuk, még ha esetleg valamelyikünk unja is egy kicsit.
A gyermekei szintén zenei pályára készülnek? 
– A tizenöt éves lányom, Daniella inkább a média vagy a színészet irányába fog menni, nagyon szépen szaval. Versenyeket is nyer. Az ikrek, Loretta és Bálint mindketten tehetségesek, nagyon jó hangjuk van, de úgy tűnik, inkább a fiam érdeklődik komolyan a zene iránt. Ő dobol, gitározik és énekesnek készül.
Bors

borsonline.hu

http://www.borsonline.hu/news.php?d-nagy-lajos-megmondta-az-igazat&op&hid=53400

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.