Sunday, October 2, 2022
spot_img

Latest Posts

Csík zenekar-lemezbemutató

Hamarosan nyolcadik nagylemezével jelentkezik a Csík Zenekar, mely alkalomból hatalmas lemezbemutató bulit tartanak állandó próbahelyükön, a népzene fellegvárában, a Fonó Budai Zeneházban.

A Csík Zenekar elévülhetetlen érdeme, hogy az autentikus népzenét úgy hozta közelebb a mai kor emberéhez, hogy a modernből és régiből mindkettő értékeit megtartva új minőséget teremtett, melynek eddigi vitathatatlan csúcspontja a Most múlik pontosan című Quimby-feldolgozás.

A Lélekképek című új anyagon a rockzenei hatások mondhatni már kötelező elemek lesznek, a szinte már tagoknak számító Lovasi András és Kiss Tibor, valamint Ferenczi György és a Rackajam közreműködésével. A paletta azonban tovább bővül: a zenekar már a költészethez is fordul inspirációért, hiszen Juhász Gyula szerelmes verseinek dallamokra átültetett sorai is meghallgathatóak Őze Áron tolmácsolásában. Harmadik „tiszta forrásként” pedig nyitnak a komolyzene felé is, hiszen a Vivace Kamarazenekar segítségével kortárs szimfonikus zenei kísérettel keverik a népzenét, valamint Beethoven Holdfény szonátája is felcsendül a műsorban, persze nem a megszokott formában… A Csík Zenekar tehát ismét előre lépett egyet a maga által kijelölt úton, szinte garantálható a minőségi munka és a közönségsiker, tessék leellenőrizni a Fonóban!

Budapest, Fonó Budai Zeneház, november 5. 20:00

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.