2010. március 19. Fővárosi Nagycirkusz
A Cabaret Medrano újonnan megjelenő „Ez mind nem volt” című lemezének apropójából egy nagyszabású mutatványra készül 2010 március 19-én pénteken 20 órai kezdettel nem mindennapi helyszínen és nem mindennapi produkciókkal, a Fővárosi Nagycirkuszban.
Az új album az előzőhöz képest jóval szélesebb spektrumon mozog, a színházias légkört elhagyva egy modernebb hangzásvilágot tárva elénk. – Az együttes ismét nem okoz csalódást, hiszen a lemezen található 12 szám jól reprezentálja a Cabaret Medrano sokszínűségét. – Megtalálható benne a Kusturica filmekből már jól ismert Boban Markovic féle balkáni vonal, mely egyetlen pillanatban olyan kíméletlen őszinteséggel festi le az élet szépségét és fájdalmát, hogy szinte már szaga van. A rézfúvósokat idéző gipsy tangóra jellemző mulatós sírva vígadás éppúgy benne van, mint a kubai zene jellegzetességeit játszó, veterán tagokból álló Buena Vista Social Club könnyed havannai szivarfüsttel fűszerezett atmoszférája. Garantált, hogy azok is táncra perdülnek e muzsika hallatán, akik egyébként ezt nem tennék meg. Ha valaki még is ülve maradna, sebaj, mert elmerenghet a költészet mély vízében, olyan mesterek által inspirált dalokkal, mint Ady Endre, Radnóti Miklós és Weöres Sándor. Ha ez még mindig nem lenne elég, betekintést nyerhetünk a show-varieté kissé csípős művészi mondandójával ízesített 30-as éveket felelevenítő berlini kabaré világába is néhány szám erejéig.
Ezt a kavalkádot erősítik a lemezbemutató koncert előtt és közben zajló cirkuszi produkciók, a színes fények, ami garantáltan fergeteges élményt nyújt minden érdeklődő számára. A különleges zsonglőr trükkök minden figyelmet lekötő látványvilága és a közönséget mulattató bohóc-műsor gondoskodik a feltétlen kikapcsolódásról. A lélegzetelállító artistamutatványok özönében légtornászok és levegő-akrobaták teszik még felejthetetlenebbé az estét.
A programot színesíti a majd hogy nem életnagyságú bábok játéka, melyek tulajdonképpen a zenekar tagjainak karikaturisztikus alteregói.
Az eseményről koncertfilm készül.
Jegyek kaphatók a Fővárosi Nagycirkuszban (1146 Bp. Állatkerti Krt. 12/a), www.fnc.hu, tel.:(06-1)-344-6008 és a Broadway jegyirodákban, valamint az Interticket hálózatában (06-1)-340-40-40, www.jegyplaza.hu