A Placebo együttes hivatalos közleményében bejelentette, hogy 2010. szeptember 15-én Budapesten lép fel, a Papp László Sportarénában.
A hír igaz: tényleg jön a Placebo szeptemberben. Hamarosan jegyeket is lehet kapni a koncertre a Ticketpro hálózaton keresztül. A zenekarnak tavaly jelent meg 6. stúdióalbuma Battle for the Sun címmel, az együttes frontembere, Brian Molko így jellemezte:
“Nem is hard rock, nem is pop, inkább úgy mondanám, kemény pop. Olyan lemezt készítettünk, amelyből kiderül, az életet választjuk, kilépünk a sötétből a fényre. Természetesen nem tagadjuk meg a sötét múltat, hiszen az is egy részünk, de a napfényt választjuk.”
A fenti nyilatkozatokból kiderül a zenekar sokat változtatott korábbi szemléletén és ehhez igazította zenéjét is.
Szeptemberben Budapesten élőben hallhatók Battle for the Sun album dalai, ugyanakkor a régebbi Placebo-számokat is előadja a zenekar.