Friday, December 9, 2022
spot_img

Latest Posts

Budapest Bár: Hoppá!

A Budapest Bár projektet jelentő zenészek és előadók ezúttal különböző népek és korok cigánykultúráihoz kötődő dalait, illetve a cigányzenekaros képbe illeszthető számokat vették újraformáló kezeik közé.

Az eddig főleg a táncdalokra és filmslágerekre koncentráló válogatási módszert hátra hagyva most szélesebb a megidézett évtizedekek és a műfajok keresztemtszete, így a társaság nagyobb játékteret kapva, változatosabb környezetben bizonyíthat, de a Budapest Báros, ismerős jegyek természetesen itt is fellelhetőek.
Így fordulhat elő, hogy a kollektíva negyedik albumán olyan számokkal találkozunk, mint a Macskajajban is hallható Bubamara (Szilvafácskacímmel), A pénzemet én máma mind elmulatom, az Akácos út vagy Surda dala. Az eredeti előadók között szerepel például Jávor Pál, Kabos Gyula, Harangozó Teri, Goran Bregovic, a The Beatles, a The Doors és az Európa Kiadó is. Az, hogy a projektből szép lassan fogy a kreatív lendület, egyértelműnek tűnik, és nyilvánvalóan a hazai popderground képviselői sem az alkotói energiáik maradék nélküli kiaknázására használják a Budapest Bár dohosodó belső tereit. A sokszor túljátszott és karikatúraszerű feldolgozások több esetben is magukból ölik ki a humort, ami itt elvileg azért minimum kötelező állandó kellene hogy legyen, lehetne.
Izgalmasabb fordulatokat és megoldásokat időnként ad a zenekar, a sokszor harmonikára, cimbalomra koncentráló hangszerelés, de a szenvtelen szórakoztatni akarásban rejlő lehetőségek kibomlását akadályozzák azok a félreértett szerepek, amiket a kelleténél lazább kézzel rajzolt karaktereken keresztül kapunk.
A Budapest Bár negyedik lemeze ingoványos talajon közlekedik, és ezen a sokkal fontosabb és dicsőségesebb múlttal és/vagy jelennel bíró zenészek-énekesek is képesek pillanatok alatt megsüllyedni.

est.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.