A „Sting In The Tail” című albuma és az erre épülő világkörüli turnéja után feloszlik a világszerte a „Wind Of Change” című balladájával világhírűvé vált hannoveri rock-együttes, tette közzé a 61 éves alapító, Rudolf Schenker. Mint elmondta, számításaik szerint a világkörüli turné a most kijövő albumuk után két-három évig is eltarthat majd, és az együttes tagjai szerint ezzel méltón fejezik majd be pályafutásukat, még mielőtt idős koruk miatt kellene letenniük a gitárt.
Az új zenei anyag március 19-én kerül a boltokba, és 200 koncerttel kívánják majd népszerűsíteni. Az előzetes tervek szerint a legutolsó koncert helyszíne a new yorki Madison Square Garden lesz.
kulturpart.hu