– Grenadilla címmel modern hangzású dzsesszalbumot készített kvartettjével Borbély Mihály. A fúvós hangszeres muzsikus játéka a Vujicsics Együttes tagjaként egy új népzenei korongon is hallható.
“Negyed százada indult első saját zenekarom, a Quartet B, azóta alapvetően minden munkámban megtalálhatóak dzsesszes és népzenei elemek is. Szerzeményeimet saját formációimra írom, tehát a Borbély Műhelyben, a Dresch Misivel közös Quartetben, a Polygon Trióban és a Balkán Jazz Projectben is mások a hangsúlyok” – mondta Borbély Mihály az MTI-nek.
Kitért arra, hogy a hagyományosabb dzsesszt képviselő kompozíciói zongorás kvartettjéhez, a Borbély Műhelyhez kerülnek (ezek a BMC kiadó gondozásában jelennek meg), a magyar és balkáni népzenei elemek a Borbély-Dresch Quartetben markánsak, ott nincs harmóniahangszer. A két formációban Borbély Mihályon kívül Horváth Balázs bőgős és G. Szabó Hunor dobos közös pont, mellettük a Műhelyben a fiatal generáció egyik legtehetségesebb képviselője, Tálas Áron zongorázik.
A Grenadilla című lemezen Borbély Mihály hétfajta fúvós hangszert szólaltat meg. “Eredetileg klarinétos vagyok, de a dzsesszben nagyon a szaxofon felé vettem az utamat. Most az volt a koncepció, hogy inkább más fúvós hangszerek kerüljenek előtérbe, így a klarinét, a basszusklarinét, a tárogató és mások. Az album címe is azért lett Grenadilla, mert a Dél-Afrikában honos tömör fafajtából készül a klarinét és a tárogató” – jegyezte meg. Hallható még szerb dvojnice, moldvai kaval és tilinkó is.
A zenész felidézte, hogy olyan modern hangzásra törekedett dzsesszkvartettjével, amelyben talán száz évvel ezelőtt Bartók zenéje megszólalhatott: a népzenében gyökerezve, mégis nagyon előremutatóan zenélni. “Építettünk a ritmusszekció energikus, groove-os játékára, miközben ezek a groove-ok a magyar és balkáni táncritmusokkal, sebes magyaros és moldvai kecskés lüktetéssel találkoznak”.
Az olykor drum’n’basses dobolást a Qualitonsban frontemberi feladatokat ellátó G. Szabó Hunor hozza, aki az egy ideje saját projektjeire koncentráló korábbi Műhely-dobost, Baló Istvánt pótolja. “Hunor stílusa Horváth Balázs bőgős játékát is az eddigiektől kicsit eltérő irányba vitte el”.
Borbély Mihály alapító tagja az 1974-től létező népzenei formációnak, a Kossuth-díjas Vujicsics Együttesnek, amely a napokban mintegy húsz év után jelentkezett új stúdiólemezzel, ezúttal Szörényi Leventével közösen. A Hej, barátom együtt indulok veled című anyagon négy korábbi Illés-dal (Alig volt zöld, Sárga rózsa, Amikor én még kissrác voltam, A kugli) szerepel, valamint Szörényi Hej, barátom című szólódala is hallható.
“Az együttműködés egy 2012-es közös esthez nyúlik vissza, amikor Halmos Béla ötletére együtt adtuk elő a szerbes hangzású A kuglit, két évvel később közös koncertünk volt Leventével a Müpában. Számos Szörényi-Bródy szerzeményben jelen van nemcsak a magyar, hanem a szerb népzene, nyilvánvaló volt, hogy ha újra lemezt készítünk, azon szerepelnie kell ezeknek a számoknak” – mondta Borbély Mihály.
A zenész minden formációjának koncertje elmaradt és elmarad ezekben a hónapokban a koronavírus-járvány miatt, a visszatérés időpontja a színpadra egyelőre bizonytalan. Úgy vélte, a kialakult helyzetben jól látszik, hogy a zenészek összetartanak és olyan felvételek készülnek, amelyek az átlagos hétköznapokon valószínűleg nem születtek volna meg. “A közönség igényli a folyamatosságot”.
Borbély Mihály bő három évtizede tanít a Zeneakadémia dzsessz tanszékén, most ő is otthonról tartja digitális csatornákon keresztül a zenekari gyakorlati, valamint az egyéni szaxofonos órákat.
MTI