Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Bognár Szilvia és az EtNoé – különlegesebb, mint valaha

Bognár Szilvia neve több együttesből is ismerős lehet az Anima Sound System-től kezdve a Sebő együttesen át egészen Lovasi Andrással karöltve a Sator Quartettből. Saját együttesét 2006-ban alapította meg, idén viszont egy teljesen új világzenei produkciót hozott létre, ez pedig nem más, mint a Bognár Szilva és az EtNoé.
Bognár Szilvia és az EtNoé különlegessége az, hogy bár a világzenei vonalból nem lépnek ki, mégis egy sokkal különlegesebb és progresszívebb hangzásvilágot követnek, ezáltal végeredményképp sokkal populárisabb zenét kapunk. Ennek élő bizonyítéka volt debütáló koncertjük a MÜPA-ban idén áprilisban.
Aki esetleg akkor nem jutott volna el, vagy inkább a fesztiválokat részesíti előnyben, nem maradt le semmiről, ugyanis az EtNoé fellép a VOLT-on is, méghozzá nem is akárhol, hanem a Heti Válasz Borfalujában. Kellemes zene, hűsítő fröccs, minden adott a szórakozáshoz!
Természetesen, a zenekar dolgozik az első lemezén is, ezzel előreláthatólag a rajongóknak őszig várnia kell, ám addig is rengeteg lehetőség lesz élőben megtekinteni őket a nyár folyamán.
További infók: http://bognarszilvia.hu
Koncertek:
Volt Fesztivál
Heti Válasz Borfalu
2011.07.01 – péntek 19:30

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.