Sunday, October 13, 2024
spot_img

Latest Posts

Blur-, Specials- és New Order-koncert a londoni olimpia zárónapján

A brit könnyűzene elmúlt évtizedeinek három zászlóshajója, a Blur, a Specials és a New Order is fellép a londoni olimpia záróünnepségéhez kapcsolódó koncerten a Hyde Parkban.

    Augusztus 12-én, a nyári londoni olimpiai játékok záróünnepségének részeként szabadtéri koncertet rendeznek a Hyde Parkban, amelyen a britpop egyik legfontosabb csapata, az újra aktív Blur, a ska zenét 1977 és 1984 között meghatározó Specials, valamint az elektro-rock megkerülhetetlen együttese, a tavaly újjáalakult New Order is fellép – jelentették be a szervezők.
A Best of British elnevezésű rendezvény főzenekara a Blur lesz, ezt az együttes Facebook-oldalán is megerősítette. A koncertet a BBC közvetíti, a Hyde Parkban óriás kivetítőket is elhelyeznek – írta a www.telegraph.co.uk.
A Blur kedden este a Brit Awards könnyűzenei gálán életműdíjat vehetett át a zenében nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az 1989-ben alakult és első időszakában 2003-ig aktív zenekar (Damon Albarn – ének, gitár; Graham Coxon – gitár; Alex James – basszusgitár; Dave Rowntree – dob) eddig hét stúdióalbumot készített, több tízmillió albumot adott el, olyan slágereket írt, mint a Parklife vagy a Girls & Boys. Már korábban bejelentették, hogy Damon Albarn, a Blur frontembere közreműködik a londoni olimpia kulturális programjainak összeállításában.
A coventry-i Specials 2010-ben, már reaktivizálódása keretében a Sziget fesztiválon is fellépett. A zenekar volt a legelső ska-reggae formáció, amelyben fehérek és feketék együtt játszottak. Terry Hall és társainak egyik emlékezetes dala a munkanélküliségről szóló, 1981-es Ghost Town.
A New Order öt évvel legutóbbi felbomlása után tavaly ősszel állt újra össze: a legendás manchesteri zenekar Peter Hook basszusgitáros nélkül turnézik és idén nyáron az újvidéki Exit fesztiválon is fellép. A jelenlegi felállás: Bernard Sumner (gitár, ének), Stephen Morris (dob), Gillian Gilbert (billentyűs hangszerek, gitár), Phil Cunningham (gitár) és Tony Chapman (basszusgitár).
A New Order 1980-ban alakult Manchesterben, a megszűnt Joy Division három tagjából, miután Ian Curtis, a posztpunk Joy Division énekes-szövegírója felakasztotta magát. A popos elektronikus zene felé forduló New Order nyolc sikeres stúdióalbumot készített; a Blue Monday című, 1983-ban kiadott kislemez forradalmi hangzású volt abban az időben.

MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.