Monday, March 4, 2024
spot_img

Latest Posts

Blahalouisiana szimfonik koncerttel hangol a nyárra a Kultkikötő

Június 23-án egy igazán különleges zenei produkcióval indítja az idei, szám szerint 13. évadát a Kultkikötő. Az ínyenc zenei csemegét kedvelő közönség bő egy hét múlva a Blahalouisiana zenekar klasszikus hangszerekkel elegyedő ritmusaira érkezhet meg a nyárba és a fesztiválszezonba. De a kezdéshez hasonlóan a folytatás is erősnek ígérkezik: Magyarország leghosszabb összművészeti fesztiváljának szervezői egész nyáron át, három önálló helyszínen, (Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen) valamint egy új programhelyszínen (a badacsonyi FrissTeraszon), több mint 200 színházi előadással és koncerttel várják a színházi és zenei programokra a vakáció idején is fogékony közönséget.
A közelgő koncert (amely egyúttal a Kultkikötő hivatalos nyitóeseménye) különlegessége, hogy Schoblocher Barbara énekesnő ezer közül is felismerhető hangja és a sajátos Blahalouisiana-hangzás ezúttal – Balázs Ádám zeneszerző hangszerelésében – klasszikus hangszerekkel egészül ki.
„A zenekar a ’70-es évek hangulatát varázsolja a Kultkikötő színpadára: egyszerre lesz ez időutazás, Holdra szállás és sétarepülés a zene szárnyán”. Ezt ígéri a már nemzetközi szinten is jeleskedő Blahalouisiana zenekar, akik minden bizonnyal emlékezetessé teszik majd a Kultkikötő 2018-as évadának első koncertjét.
A Kultkikötő első hétvégéjét még további kilenc, hasonlóan tartalmas hétvége követi: június 22-től egészen augusztus 26-ig, jellemzően csütörtökön, pénteken és szombaton este hozzák a szervezők a Balaton-partra az ország legnépszerűbb színházi előadásait és koncertjeit.
De a felnőtteknek szóló előadások mellett, bőséggel lesznek gyerekprogramok is: az igényes szórakoztatás jegyében összeállított repertoárban bábszínházi előadásokat, interaktív gyerekműsorokat és gyerekeknek szóló koncerteket is találunk.
A nyitóeseménnyel egybekötött koncertre itt lehet jegyet venni.
Helyszín: balatonföldvári Kultkikötőben (Bajor Gizi sétány 1.)
Időpont: 2018. június 23. 20.30
 
A koncert Facebook- eseménye itt található.
A Kultkikötő 2018-as évadának teljes programkínálata pedig itt található.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.