Az elmúlt egy év tartalmas volt a Compact Disco számára. Nem csak, hogy az MR2, a Viva és az MTV is játssza a számaikat, de külföldön is egyre ismertebbek. Az ő dalaikat is számos dj mixeli, de ők is újragondolnak előadókat, ezek közé tartozik például Ákos is, akinek két szerzeményét is feldolgozták az MTV Ikonon. Most Mikulásra a Lángoló Gitárok segítségével teljes egészében elérhetővé tették a Stereoid című első lemezüket, amit ide kattintva akár egyben is lehet tölteni, de akik akarja, alább dalonként is megteheti ezt (a lejátszón lévő kis nyilak segítségével). Plusz egy interjút is készítettünk velük, hogy teljes legyen a kép.
2008 augusztusától létezik a zenekar, de mégis hogyan találta meg egymást három, alapvetően különböző karakterű ember?
Walkó Csaba: A Brownfieldben együtt zenéltünk Pál Gáborral, amikor kaptam egy hívást Begitől, hogy fel szeretnék dolgozni a Killert és megkértek, hogy énekeljem fel.
Behnam Lotfi: Láttam őt a tévében, amikor éppen ezt a számot énekelte és innen jött az ötlet, hogy milyen jó lenne ezt felhasználni egy klubosabb, táncos verzióhoz.
W.Cs.: Ez nagyon jól is sikerült és akkor már beszéltünk róla, hogy a továbbiakban is dolgozhatnánk együtt. Ez utána elhúzódott legalább 2 évig, akkor bekerült Gábor is a képbe és így hárman ültünk le ötletelni.
Egyértelmű volt, hogy az elektronika lesz az a vonal, amit elkaptok?
W.Cs.: Annyiban biztosak voltunk, hogy elektronikus zenét akarunk csinálni, innentől kezdve mindenki hozta, amit tud.
B.L.: Ez nem úgy ment, hogy nekiestünk a lemezkészítésnek, hanem előbb csak barátkoztunk egymással, hogy tudunk-e egyáltalán valamit együtt csinálni. Ez olyan jól sikerült, hogy azon a délutánon kész is lett félig az első szám, a Fly or Dive. Ehhez készítjük egyébként a következő klipünket, ami még decemberben látható lesz.
Ez egy tudatos trendkövetés eredménye volt?
B.L.: Nem volt benne semmi matekozás, három ember összerakta, amit tud. Körülbelül egyidősek vagyunk, ugyanazok a zenei hatások értek az évek alatt. Csabi és Gábor zenekarában a funky volt a legmérvadóbb, én technóval és tech-house-zal foglalkoztam. Amikor leültünk azt gondoltuk, hogy itthon hiányzik egy könnyen emészthető, hallgatható zenei vonal, ami nem gagyi.
W.Cs.: Ez olyan szempontból sikerült jól, hogy a Viva TV-n is ott vagyunk, de az MR2 is játszik minket. Ez eddig kevés zenekarnak sikerült. Ugyanakkor jelölve voltunk Bravo Otto díjra, de a Wan2 is írt rólunk. Elértük a célunk, olyan pop zenét játszunk, amivel eltaláltuk mind a két oldalt.
Az első lemez tavaly év végén
jelent meg és utána nagyon gyorsan ívelt felfelé a pályátok, mi kellett ehhez?
B.L.: Azért sikerült így, mert nem egy terméket akartunk létrehozni, nem külföldöt akartuk másolni olyan zenével, ami gyorsan jön, gyorsan megy. Bele tettük szívünket, lelkünket, a zene állt a középpontban.
Gondolom nagy csapat állhat mögöttetek, ők mennyire szólnak bele az elképzeléseitekbe?
W.Cs.: Amikor a CLS managementjéhez kerültünk furcsa volt, hogy nem akartak beleszólni a zenénkbe, bíztak bennünk és nagyon keményen is dolgoznak.
B.L.: Az arany középutat kerestük, de ehhez egy jó adag szerencse is kellett.
A névválasztással mire akartatok célozni?
Pál Gábor: Ez egy szóvicc, disco elemek vannak a zenénkben, így illik is rá. Sokat gondolkodtunk a néven, aztán ez csak úgy jött.
B.L.: Volt egy kis gondunk ezzel a névvel, megtámadott minket egy szervező csapat, akik évek óta ilyen név alatt szerveznek partikat, de erről nem tudtunk és ez különben is két különböző dolog. A CD már abszolút retro, innen jött a vicc, hogy vissza akarunk nyúlni a 80-as, 90-es évekbe, de mai köntösbe bújtatva. Az album címe is egy nyelvbotlás a részemről, szteroidot akartam mondani és így sikerült, Stereoid.
A Stereoid lemez tele van érzelmes, szerelmes számokkal, a következő albumot is ilyennek tervezitek?
W.Cs.: Mind a hárman érzékeny emberek vagyunk, még ha bulizenéről van is szó, még akkor is lehet érezni ebben a szeretet, ez jön belőlünk. A második sokkal monumentálisabb lesz, az előző jó volt vezetéshez, jó háttérzenének, de az új erőszakosabb lesz. Megmarad a Compact Disco vonal, de keményebb, feszesebb lesz.
B.L.: Ezt meg lehet úgy hallgatni, hogy nem figyelsz a szövegre vagy nem érted, de akkor is tud örömet okozni, könnyen emészthető, igazából akkor lesz szerelmes lemez, ha érted a szövegeket. A következő egy sokkal megfontoltabb, jól kitalált lemez lesz, március közepén jelenik majd meg. Komolyabb és komorabb, melankolikusabb, érzelmekben gazdag számokkal.
Mindenre azt mondjátok, hogy csak úgy, hogy szerencsétek volt, de azért ez önmagában nem lehet elég.
P.G.: Ami jött az csak a művészi részére vonatkozik, hogy sikerült ezt eljuttatni a közönséghez az nem volt olyan egyszerű.
B.L.: Azt tudni kell, hogy Gábor és Csabi éppen teljesen kiábrándultak a zenei iparból, amikor találkoztunk. A Brownfield második nagylemeze legalább 2 évig hevert egy nagy kiadónál, teljesen át kellett alakítani a számokat és ebből elegük volt. Én teljesen pozitívan érkeztem, hátam mögött egy rakás külföldön megjelent számmal, tudva, hogy ha valamit akarunk, azt úgyis elérjük (Begi a Collins and Behnam DJ páros tagja másodállásban – a szerk.). Csináltunk egy 3-4 számos demót, szétküldtük, és egyből lecsaptak rá. Amilyen nehezen lehet itthon összehozni egy lemezt, nekünk annyira könnyen sikerült, de ez csak véletlen. Persze véletlennek azt szokás mondani, aminek nem tudjuk az okát. Mi tudjuk az okát. De valóban nem ez a szokványos.
Felemlegetik még a megasztáros szereplésed?
W.Cs.: Tudtam, hogy nem ez változtatja meg az életem, azért indultam el, hogy egy kicsi reklámot csináljak a Brownfieldnek, de már ritkán kerül elő a nevem a Megasztárral kapcsolatban, mert igazán nem voltam lényeges szereplője. Nagyon sokan nem is tudják, hogy voltam ott és ennek örülök.
B.L.: Azóta tiszta lett mindenki számára, hogy ez nem a tehetségkutatásról és főleg nem a tehetséggondozásról szól, csupán egy jól menő üzletág. Az sms-től kezdve, a gyorsan kiadott lemezeken át; kiszedik belőlük azt a pénzt, amit lehet, aztán eltemetik őket, sőt még le is hányják.
A lemezre csak egy remix került fel, de azóta több is készült, mi lett ezeknek a sorsa?
P.G.: Az I’m in Love már külföldön is megjelent, Portugáliában, Miamiban, Németországban, Ausztriában és Svájcban, sőt most tárgyal a kiadónk egy skandináv és román,valamint bolgár szerződésről is. A Tits and Clits, Shane 54, Kovary (Neo), Hamvai PG és Sterbinszky is készített átdolgozásokat. Teljesen önálló életre keltek ezek külföldön; Tiesto, Ferry Corsten, Alex Gaudino és még számos ismert DJ játssza a rádióműsorában, dj szetjeiben, BBC Radio1 is műsorra tűzte, jobban odafigyelnek ránk.
Egyre több helyen léptek fel Compact Disco DJ Set formában, nehezebben megvalósítható egy élő koncert?
B.L.: Attól függetlenül, hogy mi elektronikus zenét játszunk színpadra tudunk állni, ugyanúgy tudunk koncertet adni, emiatt zavar van a fejekben, ha ez elektro, ha house akkor tuti DJ-znek.
Akkor az MR2 Akusztik fellépés sem volt olyan nagy kihívás?
W.Cs.: Az azért nem volt olyan durva kihívás, mert csak át kellett tolni a zenekari tapasztalatainkat és feldolgozni saját magunkat.
B.L.: Nagy munka volt egyébként, utána több felkérést is kaptunk, hogy így lépjünk fel. Ez egy kemény szélmalomharc lesz, hogy tudatosítsuk, hogy igenis zenekar vagyunk. Sőt jobban szeretjük a koncerteket élő dobbal és basszussal. De mivel Gábor és én legalább 10 éve DJ-zünk és nem tudunk ettől az érzéstől megválni, így találtuk ki a DJ Set-et és hogy plusz is legyen benne, elhívjuk Csabit énekelni. Így lehetőségünk lett, hogy felléphessünk olyan klubokban is, ahol a koncert technikai okok miatt nem kivitelezhető.
Az első videótok történetét akár folytathattátok volna, akkor miért készítettetek inkább egy imidzs klipet a Without You-hoz?
P.G.: Úgy is volt, hogy folytatni fogjuk azt a klipet, de akkor máshogyan kellett volna befejezni az elsőt, túl későn jutott eszünkbe. Többször is leültünk a készítőkkel, hogy hogyan lehetne a második videót összekapcsolni az elsővel, de csak elvetemült ötleteink születtek, és inkább hagytuk, túl erőltetett lett volna.
B.L.: Az első klipből nem is derült ki, hogy ez egy zenekar, lehet ennek kellett volna imidzs klipnek lennie, de mi azért is fordítva csináltuk.
Hogyan kerültetek kapcsolatba Ákossal?
W.Cs.: Ákos egy interjúban említette, hogy a kedvenc zenekarai között van Larry Hangman és mi, később – az MTV Iconon, ahol két dalát dolgoztuk fel – megkérdezte, hogy ha kijön az új lemeze, akkor csinálnánk-e neki egy remixet.
P.G.: Persze tartottunk tőle, de nagyon örültünk a lehetőségnek. Aztán eltelt 3 hónap és szeptember elején kért fel minket, hogy október 20-án megjelenő nagylemeze Fénybe nézz című kislemezéhez készítsünk egy remixet, amit azóta el is készítettünk és elégedett volt vele. Sőt ha minden igaz ez a verzió is eljut majd a rádiókhoz.
Vajon meddig fog kitartani a szerencsétek?
B.L.: Mindig is hittünk benne, hogy sikerülni fog, amit elterveztünk, nem görcsöltük túl. Minden apróságból építkezünk, ami történik körülöttünk, minden jó hírből tudunk erőt meríteni.
W.Cs.: Még időben vagyunk, van bennünk alázat, soha nem fogunk elszállni, a szerencsénk meg csak kitart. Persze ez nem csak szerencse kérdése. Ha hiszünk magunkban, a munkánkban akkor sikerülni fog bármi, amit szeretnénk. Ha pozitív energiát teszünk bele, pozitív lesz az eredmény is. Az Élet már csak így működik.
http://langologitarok.blog.hu/2010/12/06/beletettuk_a_szivunket_compact_disco_interju