Thursday, October 10, 2024
spot_img

Latest Posts

Bejött a Magna Cum Laude merész vállalkozása

December 27-én már kora délután négy órától megnyitották a csarnokot, hiszen a szervezők finom frissensült ételekkel és nagyon finom pálinkákkal várták a közönséget és így sikerelült is egy igazi vidéki hangulatot varázsolniuk a Pecsa szabadterére.

Ami elég merész vállalkozásnak tűnt elsőre karácsony után, de bejött. Igaz a nagyobb tömeg csak fél hat körül érkezett a helyszínre és valóban a karácsonyi pihenés után tényleg jól esett a séta a ligetben és már ott fantasztikus illatok csábították a közönséget. Azért is mondtam, hogy bejött ez a hangulatjavító elem, hiszen kígyózó sorokat találtunk mind a kifőzdénél mind a pálinka árusítónál.
A közönséget cigányzenével is szórakoztatták itt a hölgyek voltak vállalkozóbb szelleműek, hiszen körül állták a zenészeket és spontán, mini tánccsoportokat, vagy kórust alakítottak, így táncoltak és énekeltek.
Tehát a hangulatra nem lehetett panasz, igaz ekkor még a közönséget nem engedték be a küzdőtérre csak kb. negyed nyolc magasságában. Egyébként még fél nyolc táján is hosszú sor várt a bejutásra, teltház várta a kezdést, ami nyolc óra után kezdődött el. A kezdés kissé meglepett, hiszen a sanzonos hangzásvilágot vártam volna e helyett inkább a rock kapott szerepet, igaz a dalok sem voltak ismertek, hiszen a koncerten több olyan dal is felcsendült, amit még sehol sem hallhatott a nagyérdemű.
Néhány dalcím a kezdő részből: Minden állomás, Adnod kell, Életjel, Néha, Utolsó randevú, Lehet, hogy eltört. Itt kell megjegyeznem, hogy az idén tizedik születésnapját ünneplő csapatnak megjelent két kiadványa is amit itt a Pecsában is meg lehetett vásárolni, az egyik egy koncert DVD anyag amit szintén itt rögzítettek 2009. junius 5-i bulin, amin 20 dal található itt vendég volt Lukács László (Tankcsapda) és Márió.
A másik kiadvány egy cd, ami úgyszintén a már említett jubileumi esemény anyagát tartalmazza két cd-n rögzítve.
Magnásított Nagy Feró-dalok
Visszatérve a bulihoz, jött az est sztárvendége Nagy Feró, aki a zenekar nagy kedvence és néhány dalát „Magnásították” és közösen énekelték el ezeket a dalokat: Boldog szép napok, 8 óra munka és persze mi más dalnál közreműködött volna leg szívesebben Feró, mint a Pálinka dalban is. Ennek illusztrálására még egy üveg pálinka is felkerült a színpadra az eredeti tervek szerint, persze azt már nem tudom és a leg hátsó sorokból nem is látszott vajon mennyi maradt ebből a csodás nedűből a produkcióig.

Mindenesetre a közönség jól fogadta a közös nótákat. Természetesen Feró levonulását követően az ismert slágerek tértek vissza mint a Se kép se hang, Minek adtál, Engedj el, Eltününk, Átkozott nők, Ne félj mama, Beatles, 999 vagy a legvégére hagyva a Le megy a napot, a Színezd újrát és a Sanzont.

A koncert ismét forró hangulatot teremtett és a többségben lévő hölgyek (akik az első sorokban tombolták, táncolták végig az estét) nagy tapssal köszönték meg kedvenceiknek ezt a koncertet. Ekkor még a bulinak korántsem volt vége, hiszen pár perc szünetet követően Radnai Péter vette át a színpadot.
Radnai, akit már több szerepkörben láthattunk és ismerhettünk eddig, pár hónappal ezelőtt lemezlovas-órákra járt és tessék ezen az estén több ezer embert szórakoztatott „retro” DJ-szettjével.
A közönség is nagyon jól fogadta ezt a nem megszokott koncert utáni bulit és nagyon sokan szórakoztak tovább.
Olvass tovább: A Magna Cum Laude 2009 nyarán nagy lépést tett az első osztályú sztárrá válás útján
(zene.hu)

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.