Mint arról korábban hírt adtunk, Kanadában töltötte a szilvesztert Balázs Pali. Az énekes nem pihenni ment az észak-amerikai országba, fellépni hívták. Torontóban a kint élő magyarok előtt óriási sikert aratott, a koncertért pedig még a repüléstől való félelmét is legyőzte.
Szilveszter után, hazainduláskor a kinti fellépést szervező – és egyben a Palit kísérő zenekar első embere – Vaski Gábor csak annyit mondott az énekesnek: Legyen bekapcsolva a mobiltelefonja.
Akkor még nem értette az énekes, hogy miért kéri ezt tőle a Kanadában élő magyar barátja.
– Gábor elmondása szerint többen is ott voltak a torontói koncertemen más nagyobb kanadai és amerikai városokból. S mivel tetszett nekik a szilveszteri műsorom, szeretnék, ha más helyszínekre is ellátogatnék zenekarommal egy-egy koncert erejéig – újságolta Pali, aki először megszólalni sem tudott a hír hallatán.
Pár másodperc múlva ocsúdott csak fel a népszerű énekes, majd pár nap gondolkodási időt kért.
– A legnagyobb feladatot a koncertkörút időpontjainak kitűzése jelenti, mivel az idei évem elég zsúfoltnak tűnik. Sok magyarországi koncertre, fellépésre ígérkeztem már el. Ám az sem mellékes, hogy minimum egy hónapot venne igénybe a sok utazással járó tengerentúli koncertsorozat, ami elég hosszú idő lenne a családom, a kisfiam nélkül – magyarázta Pali.
Ennek ellenére Pali belevág a kalandba. Azt mondja, jól érezte magát odakint, a közönség szeretete pedig a repülés viszontagságait is feledtette.
A koncertsorozat valószínűleg jövő év elején lesz, a konkrét időpontot és helyszíneket később jelölik ki.
Pali nagy vágya továbbá, hogy minél többet lásson az országokból, és az hogy közelebbről is megismerhesse a kint élő magyarokat. Szeretne újra ellátogatni a Niagara vízeséshez, hogy – mint mondja – ismét feltöltődhessen energiával.