Monday, October 14, 2024
spot_img

Latest Posts

Balázs Fecó 60. születésnapi koncertje az Arénában

– Nagyszabású koncertet ad 60. születésnapja alkalmából Balázs Fecó pénteken a Papp László Budapest Sportarénában; a billentyűs, énekes, zeneszerző a napokban egy duettlemezt is kiadott.

    “Lesz egy szimfonikus zenekari blokk, közreműködnek a Korál tagjai, Zorán, Hobo, Tokody Ilona, Keresztes Ildikó, Takács Nikolas, László Attila és mások. A duettlemezen korábban felvett, de nagyrészt meg nem jelent dalok szerepelnek, kiegészítve más felvételekkel. Közöttük vannak vadonatújak is, köztük egy dal, amelyet Demjén Ferenccel, azaz Rózsival, Horváth Charlie-val, Somló Tamással és Menyhárt Jánossal közösen adok elő. A címe: Nekünk nyílt meg a végtelen” – mondta Balázs Fecó korábban az MTI-nek.
A Csak az évek múltak el… című CD-n szerepel még többek között egy-egy duettje Oláh Ibolyával, Varga Miklóssal, Wolf Katival, Kovács Katival és Cserháti Zsuzsával.
A pénteki koncerten a Sportarénában közösen énekli el Hobóval a Hazafelé című dalt.
“Horváth Attilán kívül nagyon kevés más szövegíróval dolgoztam eddigi pályafutásom során, azt viszont kevesen tudják, hogy Hobo, azaz Földes László is jegyzett szöveget a Korálnak Rusz László álnéven. Ez volt a Hazafelé” – fejtette ki a zenész.
A 60 éves Balázs Fecó, aki a magyar rockzene történetének két megkerülhetetlenül fontos csapatában, a Radics Bélával felálló Taurus XT-ben, valamint a Korálban játszott, tagja volt a Neotonnak is. Az általa megalakított Korál négy remek lemezt (I. – 1980, A túlsó part – 1982, Az óceán – 1984, Korál IV. – 1986) készített, majd 1986-ban leállt, később újra összeállt és manapság is fellép.
A Korálban Balázs Fecó mellett Fischer László gitáros, Scholler Zsolt basszusgitáros (őt később Fekete Tibor váltotta) és Dorozsmai Péter dobos játszott. Balázs Fecó és Horváth Attila olyan slágereket írt együtt, mint a Maradj velem, az Anyám, vigasztalj engem, a Kergesd el a felhőt a házamról, a Kölykök a hátsó udvarból vagy a Homok a szélben.
Balázs Fecó készített filmzenéket, megjelentek szólólemezei, komolyzenei albumai és oratóriumot is komponált. Megszervezte a sitkei rockfesztivált, amelynek bevételeiből felújították a helyi kápolnát; idén augusztusban már a 25. sitkei fesztivált tartották. Kapott Liszt-díjat, átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2008-ban pedig a Fonogram-életműdíjat. 2009-ben jelent meg életművét átfogó Best of lemeze.

MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.