– Idén is elérte a tavalyi rekord látogatószámot a Balaton Sound: öt nap alatt 145 ezer látogatót vonzott a fesztivál.
A szombati teltházas napon 35 ezren buliztak a Balaton partján – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint soha ennyi világsztár nem lépett fel még a Soundon, mint idén. “A sztárok szinte egytől egyig megjegyezték, milyen fantasztikus ez a helyszín. A víz közelsége és a fesztivál látványvilága nagy sikert aratott” – idézték Fülöp Zoltánt, a Balaton Sound egyik főszervezőjét.
A napi 35 ezres látogatószám a szervezők által meghatározott limit. “A fesztivál befogadóképességét nem célunk tovább növelni, úgy gondoljuk, hogy a Sound jelenlegi léptékei és látogatottsága felelnek meg leginkább annak a hosszú távú célnak, hogy a fesztiválozók minél kényelmesebben, komfortosabban érezzék magukat, és a lehetőségekhez mérten elkerüljük a zsúfoltságot” – tette hozzá a másik főszervező, Lobenwein Norbert.
Idén sem kerülte el az eső a Balaton Soundot, de a nulladik napon megérkező vihar nem tépázta meg a fesztivált. A rendezvény szervezői által a tavaszi hónapokban végrehajtott területrendezés, újrafüvesítés és a vízelvezető rendszerek kiépítése jól vizsgázott.
Idén a víz és a vízpart a korábbinál jobban a középpontba kerül a rendezvényen, amelyhez egyebek közt hat óriás stéget építettek. A Balaton Sound szervezői szerint a fesztiválon fellépő mintegy 80 fős nemzetközi gárdában a világ top 20 dj-jéből hét lépett fel, köztük Hardwell és a Dimitri Vegas & Like Mike duó. A látogatók összesen 200 produkciót élvezhettek 15 színpadon és programhelyszínen.
MTI