Sárik Péter magyarországi jazz-zongoraművész, zeneszerző, tanár, akit bemutatni azoknak, akik még nem ismerik nem könnyű. Annyi minden fűződik a nevéhez, oly sokat és jót alkotott a zene területén, hogy egyszerűen képtelenség röviden összefoglalni. Ilyenkor mindig azt mondom, bele kell hallgatni a dalaiba, azok beszélnek a száraz adatok helyett. Péter számos formáció alapítója, tagja, olyan remek előadókkal játszott, mint Fábián Juli, Berki Tamás, Pély Barna, Falusi Mariann, Micheller Myrtill, Luiza Zan, Gyárfás István, Hodek Dávid, Random Trip stb. Jelentős magyarországi és nemzetközi sikereket mondhat magáénak, rengeteg szakmai díj, elismerés tulajdonosa.
2007-ben alapította meg saját zenekarát, a Sárik Péter Triót, mely az elmúlt években számos jazzfeldolgozással gazdagította zenei kínálatát. A trióban Péter mellett Fonay Tibor (basszusgitár, bőgő) és Gálfi Attila (dob) játszanak.
Mire ez a beszélgetés megjelenik, a Sárik Péter Trió már egy ideje úton van, erdélyi turnén ismertetik a rajongókkal az idén megjelenő Sárik Péter Trió X Beethovenlemezének anyagát.
Az Aradi Magyar Napokon a helyi közönség október elsején, szombaton 19 órakor találkozhat velük az Arta Moziban!
– Erdélyben már legalább annyira ismerős vagy, mint Magyarországon. Aradon is jártál, akkor Luiza Zannal szereztetek egy felejthetetlen estét a jelenlévőknek. Most viszont saját zenekaroddal jössz és persze Beethovennel. Hogyan került terítékre éppen Beethoven?
– Ez tulajdonképpen a véletlenek nagyon szerencsés összjátéka. Még a Jazzkívánságműsorprogramunkban valaki kérte az Örömódát, amit feldolgoztunk, sikeresnek találtuk, felvettük stúdióban. A Beethoven Budáncímű komolyzenei koncertsorozat szervezői egy éjszakai műsorban meghallották ezt a feldolgozást és meghívtak fellépni, tehát gyakorlatilag az Örömódának köszönhetjük. Tavaly májusban volt az ősbemutató, mely annyira jól sikerült – a közönség gyakorlatilag megőrült érte –, hogy elhatároztuk, hogy lemezt adunk ki. Ez jelenik most meg, ezzel indulunk turnéra Erdélybe.
– Láttalak zenélni egyedül, Fábián Julival, Pély Barnával, minden alkalommal izzott a helyiség, lüktetett a közönség, óriási energia áradt belőled, én személy szerint mindig attól tartok, hogy a nagy hévben összetöröd a zongorát. Mi tud még így lázba hozni a zenén kívül?
– Hát az élet! Mert a kettő nem választható el egymástól. Ha nem éljük az életünket, nem vagyunk részesei a mindennapoknak, akkor egyszerűen nincs miről zenélni. Leginkább a zene az a terület, ahol ki tudom fejezni magam, de az életet élni kell, hogy tudjunk miről zenélni. Ha nem zenélhetnék, akkor – gondolom – megőrülnék, úgyhogy valószínűleg attól van ez a „nagy hévben összetöröm a zongorát” jelenség.
– Szereted a népszerűséget?
– Nem igazán tudom kezelni. Mondjuk, a jazz-zenészeknek nagy szerencséjük van, mert a világ legismertebb jazz-zenésze nyugodtan végig mehet Budapest utcáin, és senki nem fogja megismerni, vagy csak nagyon kevesen, úgyhogy ez pont alkalmas szakma azoknak, akik nem bírják ezt a fajta figyelmet. Természetesen, jól esik, amikor megismernek, amikor az emberhez közelednek, de azt nem tudom kezelni, amikor a „művész urat” keresik.
– 2007-től beszélünk a Sárik Péter Trióról. Hogyan választottad zenésztársaidat?
– Nekem minden projektemben fontos az emberi tényező, a szakmaiság mellett. A trióban – ami olyan, mint egy család – csak úgy tudom elképzelni a létezést, ha mi rendben vagyunk emberileg. Ez is volt az oka, hogy pár évvel ezelőtt feloszlattam az előző triómat, és megalapítottam ezt az újat, mert úgy éreztem, hogy az a fajta viszony már nem igaz, és én nem tudok másképp működni, emberekkel együtt játszani.
– Hét évvel ezelőtt megjelent egy gyerekeknek szóló jazz-mesejáték, A világ összes kincse címmel. Célod ezzel az volt, hogy a jazz műfajt megismertesd és megkedveltesd a legifjabb generációval is. Nem volt ez merész próbálkozás?
– De, az volt! Ennek ellenére fontosnak tartottam, hogy megcsináljuk. Fontos, hogy a gyermeknek jót, minőségit adjunk. Így két legyet ütöttünk egy csapásra, hiszen nem csak az óvodásokat meg a kisiskolásokat nyertük meg vele, hanem szüleiket és nagyszüleiket is. Remélem, hogy 10–15 év múlva ezek a gyermekek felnőtt jazz-közönségként fognak jelentkezni koncertjeinken.
– A jazz nem egy könnyű műfaj. Azon belül milyen jazz a tietek? Mert nyeli a közönség, az biztos.
– Egyszerűen szerencsénk van. Nekem is és a zenekarom másik két tagjának is nagyon széles spektrumú zenei ízlése van, és nem csak hallgatni, hanem játszani is szeretjük azokat. Én elég dinamikus ember vagyok sok energiával, úgyhogy a zenénk is ilyen, a legjobb szó rá talán, hogy érdekes, változatos, dinamikus, megmozgatja az embereket, megnevetteti, megsiratja. Semmiképp nem pasztell árnyalatú, hanem erősen rikító színek vannak benne. Ezért szerencsére sokkal több embert érdekel, mint az átlag jazz zenék.
– Felléptél már egyedül, duóban, trióban, lesz kvartett is?
– Ó, volt itt már minden tulajdonképpen. A trió igazából praktikus okokból lett trió, hiszen ez egy alapzenekar: a zongora, basszus, dob felállás, de rendívül gyakran játszunk vendéggel a trióban. A trió egy jó alap, egy bázis, ahonnan ki tudunk mozdulni. Úgyhogy lesz kvartett, meg kvintett, meg mindenféle formáció.
– Az elmúlt idők világzenészei közül kivel zenélnél szívesen?
– Van egy hölgy. Anoushka Shankarnak hívják. Szitározik, énekel és az indiai zenét nagyon jól ötvözi a mai nyugat-európai, amerikai modern zenével. Az apuka nagyon híres indiai szitárművész volt, Anoushka az egyik lánya, a másik meg Norah Jones, akit sokan ismernek. Norah Jones-t is nagyon szeretem, de Anoushkával szívesen zenélnék, mert szeretem ezt a fajta hozzányúlást a zenéhez.
– Több helyen is nyilatkoztad a Beethoven-feldolgozások kapcsán, hogy a közönség is aktív részese az előadásnak. Fontos számodra a kapcsolat a közönségeddel?
– Nagyon fontos. Ha nincs közönség, akkor mi hiába vagyunk. Egy koncerten, ha én a közönséghez fordulok, beszélek hozzájuk, játszok velük, ők énekelnek velünk, akkor sokkal jobb lesz a hangulat, sokkal nagyobb energiák kezdenek el mozogni, én nem is tudom elképzelni másképp. Nekem/nekünk a legfontosabb a zenélésben az öröm, és jó dolog örömöt adni. És ha még több örömöt tudunk adni azzal, hogy bevonjuk a közönséget, és mint nagy óvodások együtt játszunk, énekelünk, ez mindenkinek egy olyan pluszt ad, ami miatt megérte eljönni a koncertre.
Aki már látta élőben zenélni Sárik Pétert, annak nem kell erről a pluszról beszélni, aki viszont vágyik erre a pluszra, annak kötelező ott lennie a szombati koncerten. Ha jót akar magának.
Takáts D. Ágnes
http://www.nyugatijelen.com/kultura/az_eletet_elni_kell_hogy_tudjunk_mirol_zenelni.php
