Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

A Whitesnake Budapesten

Egy igazi rocklegenda, David Coverdale bandája, a Whitesnake Budapesten, a Petőfi Csarnokban ad koncertet július 13-án, ahol a csapat vendége a Mobilmánia lesz.

A Whitesnake zenekart 1977-ben alapította a Deep Purple egykori énekese, David Coverdale. Az együttes zenéjében a klasszikus hard-rock és a blues keveredik, ettől váltak dalaik egyedivé. A zenekar az elmúlt két és fél évtizedben tíz stúdióalbumot, valamint számos egyéb kiadványt jelentetett meg, melyek együttesen több tízmillió példányban keltek el. Közülük a legsikeresebb az 1987-ben kiadott, s címként magát az évszámot viselő nagylemezük, illetve az azt követő Slip Of The Tongue volt. Előbbi olyan slágereket tartalmazott, mint az Is This Love, az újra felvettHere I Go Again, a Still Of The Night vagy a Give Me All Your Love című szerzemények, utóbbiból pedig több mint négymillió példány fogyott.
A Whitesnake számos tagcserét ért meg, a legfrissebb nagylemezt, a március 25-én megjelent Forevermore című albumot megelőzően is történetek személyi változások. David Coverdale mellett ma Reb Beach és Doug Aldrich gitároznak, a basszusgitáros feladatait Michael Devin látja el, míg dobosa Brian Tichy lett. A Whitesnake a Forevermore megjelenését követően nem sokkal turnéra indul. A nagy utazás hazánkat is érinti: a zenekar védjegyének számító dallamos, bluesos klasszikus dalokra ezúttal is számíthatnak a rajongók, és a nagyszerű Forevermore album dalai mellett a már klasszikusnak mondható balladák sem hiányoznak majd a műsorrendből.
A Whitesnake előtt a Mobilmánia lép fel, akit szintén nem kell bemutatni a hazai rajongóknak. Zeffer András (aki 2006-2007-ben egy súlyos leukémiával is megküzdött) újra legendás Hammond orgonájával érkezik, mellette társa Kékesi „Bajnok“ László basszusgitáron, akivel idén éppen 30 éve zenélnek együtt. A doboknál Donászy Tibor, a mikrofonnál pedig Rudán Joe. Két fiatal gitáros színesíti mind a zenei, mind a színpadi megjelenést: Kozma Tamás és az erdélyi származású Szentkirályi János.

kultura.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.