Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

A RAJONGÓK IMÁDJÁK POLYÁK LILLA ÉS HOMONNAY ZSOLT "KÉT SZÍV" CÍMŰ ÚJ ALBUMÁT!

Másfél évvel ezelőtt jelent meg “Ketten” címmel Polyák Lilla és Homonnay Zsolt első közös albuma, ami nagyon hamar a MAHASZ eladási lista élmezőnyébe kúszott, és rövidesen aranylemez lett. Lilla és Zsolt már akkor tudták, hogy szeretnék a folytatást, és amint lehet, neki fognak kezdeni a következő lemez anyagának összeállításához. “Annyi dal van a fiókban, amit szeretünk és amit el szeretnénk énekelni, hogy simán összejönne már most a következő album zenei anyaga” – mesélte a művészházaspár. Elérkezett az idő, és a második lemez “Két szív” címmel már megtalálható a boltok polcain!
A “Két szív” az előző lemezhez képest vidámabb hangvételű és pörgősebb. Sokkal több gyors és több saját dal került rá. Jól átgondolt válogatás eredménye, mert határozott cél volt, hogy az a koncepció érvényesüljön, miszerint az előző CD-n szereplő lassabb, romantikus dalok és az új lemez törzsanyagát képező ritmusosabb, gyorsabb számok egy koncerten előadva, még jobban megteremtsék a megfelelő egyensúlyt a lassú és gyors blokkok között. Míg a “Ketten” című lemezen 7 szólódal és 7 duett szerepelt, a “Két szív” esetében a mérleg a duettek javára billent, hiszen “csak” 2-2 szóló dal hallható rajta, de azok mind erőteljes, meghatározó dalok a lemezen.
“A közönség szerencsére nagyon szerette az első lemezt, és mi is nagyon szerettük, de azt éreztük a koncerten, hogy kicsit hiányoznak a gyors számok. Most a két lemez anyagát összefésülve szeretnénk majd a fellépéseket úgy kialakítani, hogy a gyors és a lassú dalok aránya megfelelő legyen” – mondta Lilla. Ezen a lemezen is hallhatóak átdolgozások – például a “Ringass még”, amit Zorán énekelt, a “Sway” vagy Cher és Eros Ramazzotti felejthetetlen duettje, melyekhez a magyar szöveget Zsolt írta, mint ahogyan a saját dalok szövegeit is ő jegyzi.
“Nagy örömünkre Czomba Imre erre a lemezünkre is írt egy dalt, ami az én szólóm, Rakonczai Viktor két szerzeményét Lilla énekli, és Szolnoki Péter száma is egy remek duett lett… Úgyhogy most el vagyunk árasztva jobbnál jobb szerzőkkel, friss, új dalokkal, és nagyon várjuk, hogy a közönség hogyan fogadja majd” – tette hozzá Zsolt.
A nagy érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Zsolt és Lilla az elmúlt hetekben forgatásról forgatásra járt, és mindenhol új albumukról, a “Két szív”-ről meséltek. Ezek az interjúk az alábbi linkekre kattintva érhetőek el:
m1 Nappali
m1 Teadélután
HírTV Paletta
Duna TV Kívánságkosár

Rakonczai Viktor szerzeménye, az “Itt és Most” című dal Lilla előadásában máris a rádiók kedvence!

Itt és most” elérkezett az a pillanat, amire régen vártunk. Amikor a zenei szakma két különböző ágáról két zseniális művész, akik már régóta figyelik és rajongják egymás munkáját, egymásra találhatott – ebből a találkozásból és abból a régóta táplálkozó közös vágyból, hogy együtt alkothassanak valami rendkívülit, született meg “a dal”. Egy olyan szerzemény, ami nagyszabású, elsöprő erejű, magával ragadó. Ami arra rendeltetett, hogy Polyák Lilla tehetsége, kivételes hangi adottsága és Rakonczai Viktor remek zeneszerzői képessége egymást erősítve robbanjon be a popszakmába.
A két művész nagy találkozása ez, aminek eredményeként elkészült az igazán mai hangzású, friss popdal “Itt és most” címmel, mely a megjelenést követően szinte azonnal a rádiók kedvence lett!
A közelmúltban elkészült az “Itt és most” című dal “fotóklipje” – Lilla dalának videóját itt megnézheted!

Polyák Lilla és Homonnay Zsolt “Két szív” lemezbemutató koncertjére már kaphatók a jegyek!

A “Két szív” lemezbemutató koncertje 2011. január 28-án 19 órai kezdettel a Madách Színházban kerül megrendezésre. Az eseményre már kaphatók és rendelhetők a jegyek!
Online rendelés:
– a madach.jegy.hu oldalon
– a musicalinfo.jegy.hu oldalon
Illetve jegyek továbbra is kaphatók a Madách Színház jegypénztárában személyesen.
Jegyárak:
1 800 Ft / Erkély jobb oldal, Emelet bal oldal, Emelet jobb oldal
2 900 Ft / Erkély bal oldal, Erkély jobb oldal, Emelet bal oldal, Emelet jobb oldal
4 400 Ft / Emelet közép
4 900 Ft / Földszint, Erkély bal oldal, Erkély jobb oldal
5 800 Ft / Földszint, Erkély közép
6 800 Ft / Földszint, Erkély közép

Új weboldal, Facebook közösségi oldal

A “Két szív” című album megjelenésével egy időben elindult Lilla és Zsolt vadonatúj weboldala a www.polyak-homonnay.hu címen, amelyen a hírlevélre regisztrálva belépőjegyeket lehet nyerni a házaspár január 28-i koncertjére. A Facebookon is elérhető Polyák Lilla és Homonnay Zsolt – csatlakozz most közösségi oldalukhoz a www.facebook.com/LillaesZsolt linkre kattintva!

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.