Thursday, April 18, 2024
spot_img

Latest Posts

A Neoton Familia az Arénában

Minek ez a cirkusz? – kérdezik a Neoton Família jól ismert zenészei, akik úgy érezték, december végén egy olyan oldalukat mutatják meg közönségüknek, amilyennek még nem látták és hallották őket.

Csepregi Éva, Végvári Ádám és Baracs János, valamint Heatlie Dávid, Lukács Andrea és Lukács László egy olyan forgatagot teremtenek a Papp László Budapest Sportarénába, ahol a színpadon artisták, bohócok, légtornászok teszik a látványt még színesebbé, sőt a díszletek is ezt a fajta cirkuszi hangulatot  varázsolják majd a helyszínre. A koncert egyfajta időutazás is lesz, hiszen a Neoton Família történetének egy-egy állomása régi felvételeken, fényképeken is megelevenedik majd a kivetítőkön.
Miért döntöttek úgy, hogy időutazásra hívják közönségüket? A válasz a bűvös, sokak által félt 2012-es évben rejlik, amelyről sokan gondolják úgy, hogy ez a világvégét jelenti. Éva és Ádám a többiekkel karöltve azonban a következendő esztendőt nem másnak, mint egy pozitív változásnak érzik.
– Úgy gondoljuk, szó sem lesz világvégéről, legfeljebb egy olyan korszak kezdetéről, amikor az emberek elkezdenek majd másképpen gondolkodni – mondták. – Ezért mi sokkal inkább ünnepelni szeretnénk ezzel a koncerttel ezeket a változásokat, amely számunkra is egy új korszak kezdetét jelenti. Ez persze nem jelenti azt, hogy elfelejtjük a múltat, de a jövőben szeretnénk újra olyan slágereket írni, amelyeket ugyanúgy énekel majd a közönség évtizedekkel később is, ahogy most az évtizedekkel korábban születetteket. És ha mégis világvége lesz? Akkor még mulatunk és zenélünk utoljára egy jó nagyot!
A jól ismert slágerek közül többet áthangszerelve, eddig még nem hallott formában hallhatjuk majd a koncerten, amelyről részleteket még nem árultak el, de annyi bizonyos, hogy egy szimfonikus zenekar is helyet kap a színpadon, és könnyen belekeveredhetünk egy latin forgatagba is!
A Neoton Família sztárjai
Minek ez a cirkusz?!
2011. december 27. Papp László Budapest Sportaréna
 mymusic.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.