Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

A Metropol Group lép fel a budapesti Rockmúzeumban

Mintegy tíz évnyi hallgatás után a budapesti Rockmúzeumban lép színpadra december 26-án a Metropol Group nagyváradi rockzenekar.

    Az Erdély élő legendájaként emlegetett csapat az első “nem anyaországi, ám magyar” zenekar, amely fellép a 2014-ben megnyílt Rockmúzeumban, vagyis a Magyarock Hírességek Csarnokában – tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.metropol
A Metropol Group a zenekar meghatározó egykori zenésze, Ráduly Béla személyéhez, illetve a csapathoz kötődő emléktárgyakat adományozott a múzeum kiállításának, többek között azt az Eko-Sepring típusú basszusgitárt, amellyel Erdélyben, 1978-ban – a 24 óra alatt rögzített legendás “fehér album” (Égig érhetne az ének…) dalaiban –  is játszottak egy stúdióban.
A zenekar 1968-ban alakult Nagyváradon, ahol a hetvenes-nyolcvanas években az egyik legnépszerűbb romániai együttesnek számított. Alapító tagjai Elekes Csaba (gitár), Sergiu Cornea (billentyűk), Tomori Pál (dob), Vajda Tibor (gitár) és Virányi Attila (basszusgitár) voltak. Az első sikert az 1971-es Siculus Fesztivál hozta meg számukra, ahol Orsós Zoltánnal énekessel és Nagy Gábor gitárossal kiegészülve Ifjúsági Díjat nyertek.
Ezután került a zenekarba a Metropol későbbi meghatározó zenésze, Ráduly Béla dobos-énekes, első hang- és tévéfelvételüket 1973-ban készítették. Elnyerték a Siculus Fesztivál Beat nagydíját és népszerűségi nagydíját, emellett pedig elkészítették Erdély első rockmusicaljét (Az ifjú W. újabb szenvedései) is.
1975-76-ban Trifán Lászlóval (ének, gitár) és Orbán Andrással (gitár) bővült ki a Metropol Group.
A Securitate, a román kommunista diktatúra titkosszolgálata betiltotta temesvári koncertjüket. 1981-ben több zenekari tagot kihallgattak, ezután a zenekar búcsúkoncertet adott és szüneteltette működését, csak 1994-ben tért vissza a színpadra.
A visszatérés évének végén azonban a Metropol Groupot autóbaleset érte, melyben elhunyt Ráduly Béla. Emlékére készült az In Memoriam Ráduly Béla című lemez.
A Metropol Group jelenlegi felállása: Orbán András, Trifán László, Trendler József, Nagy Gáborf és Virányi Attila. A koncert részletei megtalálhatók a Rockmúzeum honlapján (http://rockcsarnok.hu/programok.html) is.
 

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.