Wednesday, October 9, 2024
spot_img

Latest Posts

A Belmondo Szájba rágót!

A Belmondo zenekar új, „Szájba rágót!” címet viselő albuma februárban jelenik meg. Az eredetileg tervezett tizenegy szám mellé – melyhez tizenkettedikként a már ismert „Szabadon” csatlakozott – a srácok írtak még három dalt; így tizenöt szám várja a hallgatók fogadtatását. A „Szabadon”-t egyébként igazi rádióslágerként tartják számon, egy 2009-es rádiós válogatáslemezre is felkerült.
A harmadik, „Szájba rágót!” című Belmondo album sokkal komplexebb és kiforrottabb, mint az előző kettő – a zenekar úgy érzi, mostanra értek össze zeneileg és emberileg is, egymás gondolataihoz kreatívan, építően tudnak hozzáállni.
Az alkotói fázis is sokkal összetettebb volt – minden zenekartag jobban kivette a részét az folyamatból, egymást inspirálva láttak napvilágot a dallamok. Amiben még különlegesebb az új album, hogy az első poposabb hangzása, a második a rock-zúzása után – a „Szájba rágót!” sokkal inkább beatesnek, fülbarátabbnak mondható.
A zenekar szereti kipróbálni magát a különböző zenei stílusokban, azok ötvözéseként hozták létre a dalokat. Az előzetes közönségzsűrizésen kiderült, hogy nehéz kiválasztani a néhány „kedvencet”, mert annyira egyben van az album – ez pedig igen jó hír.
Az album másik érdekessége, hogy a végső simításokat a Heaven Street Seven ismert tagja, Takács Japán Zoltán végezte.
Az új dalok egy különleges, akusztikus koncerten debütáltak decemberben, mely eseményt meghívott vendégek, táncos és VJ-s produkciók is színesítették – a lemezbemutató nagykoncert azonban csak tavasszal lesz.
Ha esetleg valaki addig is megnézné a bandát, hát megteheti, például Esztergomban február 26-án a Hármaspincében 21 órától!
mymusic.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.