A fiúk most nagyon beindultak, ugyanis négy (!) új albummal jelentkeznek. Márciustól júniusig minden hónapban kijön egy-egy lemez. Az első két lemez – vagyis a márciusi és az áprilisi – koncept album lesz, előbbi a politikáról, illetve a választásokról szól, a második pedig egyfajta oktatási segédanyag. Májusban “klasszikus” Bëlga-anyag várható, míg a sorban az utolsó lemez „klasszikus ë-album, intelligens slágerekkel” lesz.
Az első, politikai megmondó album már hetek óta ingyen (!) letöltethető INNEN!
Az oktató lemez pedig az április 1-jén megjelenő Bravo Magazin (?!) mellékleteként szintén ingyenesen szerezhető be, illetve az április 2-i koncerten is!
Tehát a mostani „lemezbemutató” koncert a Dürer-kertben mindenképpen ajánlott érettségi előtt állóknak, és régebben érettségizetteknek tudásfrissítés céljából. Hiszen ki ne lenne kíváncsi egy élőben elhangzó oktatási segédanyagra személyesen a Belgás fiúktól?
“A középiskolás diákok tananyagát dolgoztuk fel, zenésítettük meg a régi nyelvi oktatókazetták mintájára, de vannak rajta slágeres, énekelhető dalok is. Csupa hasznos dolog: halmazelmélet, szófajok, rendhagyó angol igék ragozása. Ami a történelmet illeti, ahogy korábban megcsináltuk a magyar királyokról szóló Királyok a házban című számot, most lesz egy, amelynek a témája az 1942 és 1945 közötti magyar történelem. A szövegeket egyébként átnézettük szaktanárokkal, hogy minden korrekt legyen”
mymusic.hu