Október első heteiben a B the first (Pély Barna Trio) elindult első hosszabb turnéjára Erdélybe. A zenekar a majd két hetes sikeres koncertsorozat után sem állt meg egy pillanatra sem, s máris két magyarországi klubban lépett fel és hozta lázba rajongóit. A fellépések mellett a fiúknak arra is volt még energiája, hogy elkészítsék egy Bruno Mars dal feldolgozását, melyhez még egy igazi világszínvonalú videoklipet is leforgattak.
Erdélyi élményeikről, az új videóklipről és a közeli jövőbeli tervekről kérdeztük a zenekar frontemberét, Pély Barnát.
Zene.ro: Két hét, 7 helyszín és koncert Erdélyben. Hogy éreztétek magatokat az első hosszabb turnétokon?
Pély Barna: Szenzációs volt visszajönni Erdélybe, s a legjobb az volt, hogy a saját zenekarommal térhettem vissza, s bemutathattam az itteni közönségnek is a B the first-öt, azaz a Pély Barna Triot. Nagy szeretettel fogadtak minket és tényleg szuper közönséggel találkoztunk mindegyik városban. Nyitott emberekkel ismerkedhettünk meg, akik igazán megérezték, hogy miről is szól a mi zenénk, s mi is az az energia és üzenet, amit a zenénkkel közvetíteni szeretnénk. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a fiúk nevében is mindenkinek, aki eljött a bulikra!
Zene.ro: Örülünk, hogy jól éreztétek magatokat nálunk Erdélyben, s ha az információink helyesek, akkor tervezitek majd a visszatérést is.
Pély Barna: Igen, mindenképpen szeretnénk majd még jönni Hozzátok, de ezt már csak a jövő évre tervezzük. Illetve mindemellett nyugat felé tekintgetünk, hiszen nem egy olyan visszajelzés érkezett a turné során is az új rajongóktól, hogy ez a zene valóban méltó arra, hogy a világ legtöbb és legnagyobb színpadain is felcsendüljön. Jó, hogy ezt a közönség, a rajongók így látják, sokat jelent ez nekünk is, s további plusz és nagy lendületet ad a munkához.
Zene.ro: Visszaértetek Magyarországra, s azonnal adtatok is két koncertet, illetve leforgattatok egy vadonatúj videoklipet. Mesélj kicsit a klipről, a dalról.
Pély Barna: Igen, Erdély után játszottunk Budapesten és Jászberényben is. Mindkét koncert nagyszerűen sikerült. El is fáradtunk, de ugyanakkor fel is töltődtünk az elmúlt időszakban. Nagyon szeretünk együtt lenni, együtt zenélni.
A dal, a klip… Bruno Mars manapság az egyik legkeresettebb, legnépszerűbb előadó, aki ráadásul igényes, valódi élő zenét visz színpadra, s azt igazi profizmussal adja elő. Figyelemmel követjük munkásságát, most érkezik november 7-én Magyarországra, s az egyik legjobb dalának tartjuk a Moonshine-t, ezért is esett erre a választásunk, s dolgoztuk fel, alakítottuk triósra a nótát. Illetve mint hallhattátok, a repertoárunkban szerepelnek még más világsláger feldolgozások is, amiket a közönség akár velünk együtt tud énekelni a koncertek során. A videoklipet, annak képi világát Prince ihlette, neki a legújabb formációja, a 3rdEyeGirl is nagy hatással van ránk – és ezúton köszönet Temesi Ádámnak és vérprofi csapatának, hogy ennek megvalósításában partnerek voltak. Az előbbiekben említett két előadó azt az igazi élő muzsikusokkal megszólaltatott, őserővel teli zenét hozza vissza a mai piacra, amit mi is a leghitelesebbnek tartunk, és amit mi is közvetítünk, adunk át a koncertjeinkre ellátogatóknak. Reméljük sokat fogjátok hallgatni és nézni a klipet, s azt mondjátok, hogy na srácok, ez átjött! J
Bruno Mars – Moonshine cover – B the first : http://www.youtube.com/watch?
Zene.ro: Az biztos, igazán triósra sikerült a feldolgozás, gratulálunk mi is! Mik a közeli jövőre nézve a tervek?
Pély Barna: Köszönjük!! Mi is így érezzük, s a pozitív visszajelzések is ezt igazolják. A nagyon közeli jövőben, konkrétan decemberben készülünk egy igazán exkluzív koncertre Budapesten. Ezt egy nyári nagyon sikeres együttműködés ihletett, de nem szeretnék nagyon részletekbe bocsátkozni, bízom benne, hogy még előtte mesélhetek Nektek erről is.