Header Banner
📢 Reklám hely - Admin → zene.ro Reklámok

Búcsúturnéra indul az 50 éves Omega

2012. 02. 11. Magyarország, Zenei hírek
Tíz állomásból álló, országos búcsúturnét tart az 50. születésnapját ünneplő Omega együttes március 9. és április 27. között – jelentette be Kóbor János Egerben.
A koncert első állomása a hevesi megyeszékhely lesz, itt hangzik el Magyarországon először az Omega szimfonikus blokkja, illetve az Omega-rapszódiaelnevezésű összeállítás – közölte az együttes frontembere. Eger mellett Békéscsabán, Kaposváron, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán és Zalaegerszegen lép fel az együttes, illetve az elképzelések szerint szeptember 23-án az Omega 50. születésnapján lesz egy plusz koncert Budapesten – tette hozzá.
Mint elmondta, a félórás szimfonikus blokk keretében egy erre az alkalomra összeálló szimfonikus zenekar egy ismert Omega-számokból készült opust fog játszani. A válogatásban olyan dalok feldolgozása szerepel, mint a Nyári éjek asszonya, a Fekete pillangó vagy az Égi vándor.
A műsor második részében mutatják be az Omega-rapszódiát, amelyben már az együttes viszi a főszerepet nagyzenekari aláfestéssel. Leginkább az elektronikus hangszereket pótolják majd klasszikus instrumentumokkal, és az együttes progresszívebb darabjai csendülnek fel. A 2-2,5 órás műsor utolsó részében pedig egy hagyományos rockkoncerten érezheti majd magát a publikum – ismertette a programot a zenész.
Kóbor János hangsúlyozta: ugyan az elmúlt időszakban már sokan erodálták a búcsúkoncert fogalmát, ők valóban komolyan gondolják a visszavonulást. Egyben egyfajta vidámságot, jókedvet is szeretnének teremteni, fel szeretnék oldani azt a fajta letargiát és rosszkedvet, ami tapasztalható az országban, hiszen ennyire nem állunk rosszul, különösen a régió egyéb országaihoz képest – vélekedett. Aki az Omegát szereti, nem fog csalódni, mert azt fogja kapni, amit az Omegától várni lehet – ígérte Kóbor János, aki szerint a szimfonikus zenét csak annyiban használják, amennyiben az pluszt ad a zenéjükhöz.
Felidézte, hogy 1962. szeptember 23-án alakult meg a zenekar Budapesten, a Műegyetem kollégiumában, vagyis egyidős a Rolling Stones-szal. Akkor még egyikük sem számított arra, hogy 50 évig tart majd a közös zenélés – fogalmazott a sajtótájékoztatón Kóbor János.
MTI