Napra: Naiv
Két év telt el a hazai etnorock egyik legfelkapottabb bandája, a Napra legutóbbi lemeze óta. Most egy EP-t nyújtanak át három számmal, köztük két friss szerzeménnyel és egy korábbi koncertváltozatával.
A Napra 2007-ben egy rendkívüli stílusérzékről tanúskodó, a magyar népzenei hagyományt és a tágabb értelemben vett rockot házasító világzenei albummal tette le névjegyét a hazai etnorock rusztikus asztalára. A FolkEurópa / Hangvető gondozásában megjelent Jaj, a világ! Fonogramot hozott a konyhára. A zenekari összjáték párját ritkító volt, a Ben Mandelson és Rob Keyloch igazgatta korongnak volt arca, hangulata, karaktere, a Kárpát-medence magyar és cigány dallamai hatásosan szólaltak meg a Rendhagyó Prímástalálkozók állandó szereplője, a gitárprímás Both Miklós előadásában.
A 2010-es Holdvilágos is tartotta a színvonalat, bár a „mulatós”, „vendéglátós” kikacsintásokat a magunk részéről elhagytuk volna. Ezzel együtt virtuóz zene szólt, profi előadásban, harsányan. Ezért népileg és némileg (bocs) csalódás a Naiv. Jimi Hendrix és Bartók Béla már szóba sem kerülnek, inkább a marcipános népzene jut eszünkbe. A tangóharmonikával színezett, Karafiáth Orsolya szövegére írt Útközben csalódás. Klisés gitárszóló, plasztik-balkán, gyagya szöveg, sótlan ének. A Pontokban (szintén Karafiáth-vers) az ének már rendben van. A funkos-rockos alapra pakolt, fúvóskórussal megcsipkedett szám kétségtelenül jobban sikerült, mint a nyitó. A legerősebb azonban a bemutatkozó albumról ideemelt De sötétlik… MüPás verziója. Ebben van húzás, lendület, népzene és rock, bár egy kicsit túl van spirázva, de hát a koncertfelvételek már csak ilyenek.
Útelágazáshoz ért a Napra. Talán épp azon dilemmáznak, hogy mennyi „popot” engedjenek be? A választ talán az ősforrásnál találhatják meg.
A 2010-es Holdvilágos is tartotta a színvonalat, bár a „mulatós”, „vendéglátós” kikacsintásokat a magunk részéről elhagytuk volna. Ezzel együtt virtuóz zene szólt, profi előadásban, harsányan. Ezért népileg és némileg (bocs) csalódás a Naiv. Jimi Hendrix és Bartók Béla már szóba sem kerülnek, inkább a marcipános népzene jut eszünkbe. A tangóharmonikával színezett, Karafiáth Orsolya szövegére írt Útközben csalódás. Klisés gitárszóló, plasztik-balkán, gyagya szöveg, sótlan ének. A Pontokban (szintén Karafiáth-vers) az ének már rendben van. A funkos-rockos alapra pakolt, fúvóskórussal megcsipkedett szám kétségtelenül jobban sikerült, mint a nyitó. A legerősebb azonban a bemutatkozó albumról ideemelt De sötétlik… MüPás verziója. Ebben van húzás, lendület, népzene és rock, bár egy kicsit túl van spirázva, de hát a koncertfelvételek már csak ilyenek.
Útelágazáshoz ért a Napra. Talán épp azon dilemmáznak, hogy mennyi „popot” engedjenek be? A választ talán az ősforrásnál találhatják meg.
est.hu
