Hatalmas az érdeklődés az AC/DC már több mint egy éve bejelentett bukaresti koncertje iránt. Akinek valamilyen formában nincs megvéve a jegye, az már csak a jegyüzérektől juthat hozzá a belépőhöz, mondják azok a rockrajongók, akik még az év elején bebiztosították magukat ebből a szempontból. Ők most már a lehetséges szállítóeszközök között válogatnak, hisz minden nagyobb városból indulnak autóbuszok az év zenei eseményének számító rendezvényre.
Az előzetes számítások szerint a megakoncert költségei másfél millió euróra rúgnak, a marketingköltségeket nem számítva. Miután az együttes menedzsere a román főváros egyetlen stadionját sem találta megfelelőnek, Bukarest elöljárói elfogadták a javaslatot, hogy az ausztrál rockbanda fellépésére az Alkotmány Téren kerüljön sor.
A kiszivárgott információk szerint Angus Youngék elsősorban a 2008-ban megjelent Black Ice című album számait fogják lejátszani, de persze szólnak majd számok a korábbi albumokról is.
erdely.ma