“A DAV a zeneszerző- multiinstrumentalista Szesztay Dávid zenekara, mondhatni szívügye. Bő öt éve létezik, azóta túl több tagcserén, mostani szextett formáját körülbelül két éve nyerte el. A Point Of View a zenekar harmadik teljes nagylemeznyi anyaga, de az első, amely nem szerzői kiadásban jelenik meg – ezúttal a Hunnia Records és az EMI közös gondozásában.
A Point Of View műfajilag eléggé heterogén, fogalmazhatnánk úgy is: köztes zene. De nem úgy, ahogy ezt mostanság értik, nem az a fajta szonikus mix/szecska, mintha az ember folyton a rádió keresőgombját tekergetné, s közben mindig más és más zenei karakterű állomásokra tévedne. Nem, a DAV zenéjében a műfajköztiség lényegi, természetes, magától értetődő. Talán azért is tűnik ez a lemez – tagadhatatlan eklektikája mellett – összképét tekintve egységesnek és kompaktnak.
A kilenc, eltérő hosszúságú és intenzitású dalból álló, alig 44 perces anyag megszólalásában kétségkívül rockos, sok fúvós betéttel megbolondítva, helyenként jazzes behatásokkal. Zenei megoldásaiban meg jobbára kalandozó, kísérletező kedvű. Hol merészen harsogó, hol balladisztikusan intim, benne a sűrűbb, bonyolultabb, nekilendülősebb részek jó tempóban és organikusan váltakoznak a líraibb, melankolikusabb, személyesebb megnyilvánulásokkal. A Point Of View épp ezért bátran ajánlható mindenkinek, akik szeretik a zenei kihívásokkal teli, mégis hallgatható, kortárs rockzenét.”
DAV
Szesztay Dávid – gitár, ének
Szerető Dániel – basszusgitár
Németh Csaba – dob
Lukács Gábor – szaxofon
Görögh Dániel – trombita
Abbas Murad – harsona