Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Víg végnapok a Gödörben a PUF-fal, Bródy Jánossal, Hobóval

– Koncertsorozattal búcsúzik az Erzsébet tértől a Gödör Klub, miután a kulturális centrum működtetését február 1-től a Design Terminál veszi át. A Víg Végnapjaink Fesztivál keretében vasárnap és hétfőn mások mellett Bródy János, Hobo és Bandája, a Pál Utcai Fiúk (PUF) is fellép.

    A színpadra lépő zenekarok közül többen különleges műsorral készülnek, köztük a Pál Utcai Fiúk, amely megszámlálhatatlan koncertet adott a Gödör Klubban az elmúlt tíz évben.
“Csak kevesen tudnak, a több mint egy éven át a Gödör volt a próbahelyünk. Hétfői koncertünkön ezt is szeretnénk megköszönni a szervezőknek” – mondta Leskovics Gábor (Lecsó), a PUF énekes-gitárosa az MTI-nek.
A zenekar legutóbbi lemeze, a Legelő 2008-ban jelent meg, a régóta készülő új stúdióalbum munkálatai lassan a végéhez közelednek.
“A koncerten szokás szerint előkerül majd több régi dalunk, és úgy tervezzük, hogy az új anyagról is eljátszunk néhány számot. Meglehetősen aktívan készülünk a Pál Utcai Fiúk jövőre esedékes harmincadik születésnapjára. Ez mindenképp igen komoly eseménynek ígérkezik, az új album pedig afféle jelzésként is felfogható, miszerint nem tétlenkedünk addig sem” – fogalmazott Leskovics Gábor.
A PUF Szigetszentmiklósról indult, első koncertjét 1983 augusztusában adta a kisvárosban. A zenekar meglehetősen kacskaringós pályafutása során eddig hat stúdióalbumot készített.
Az Erzsébet téri kulturális centrum, amely február 1-től Akvárium néven működik, több, a Gödörben megszokottá vált program és fellépő átemelését ígéri. Leskovics Gábor reményét fejezte ki, hogy az új klub zenei kínálatában a PUF is helyet kap, “hiszen adottságait tekintve ez volt és valószínűleg továbbra is ez marad Budapest egyik legfontosabb kulturális színtere”.
A Víg Végnapjaink Fesztiválon vasárnap a Gödörben fellép a Karaván Família, Bérczesi Róbert az Én meg az Énekkel, Bródy János, Dévényi Ádám, az ef Zámbó Happy Dead Band, Kettős Tamás és a Vadszamarak, az Óperentzia, Müller Péter Sziámi és Takáts Eszter, a colorStar, a Malacka és a Tahó, a Balaton, hétfőn pedig az ANEZ, Frenk, a Szilvási Gipsy Folk Band, a Jazzékiel, a Romano Drom, Hobo és Bandája, a Pál Utcai Fiúk, az Alba Hyseni Project, a Bardo, a Beat Dis és a Carbonfools.
A zenei programokon túl színházi előadások, kiállítások is lesznek a fesztivál ideje alatt. A rendezvény kedden zárul. A Víg Végnapjaink Fesztivál valamennyi programja ingyenesen látogatható.

MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.