Sunday, October 24, 2021
spot_img
More

    Latest Posts

    Véget ért a PAFE – idén is majd' 100 ezren látogattak ki Várpalotára

    Hétfő hajnalban véget ért a Várpalota melletti Pannónia Fesztivál. A rossz előjelek, azaz a rendezvény előtti hideg és esős napok ellenére 97 ezren látogattak ki a Cseri-parkerdőbe. Az utolsó nap fellépett többek között a Kispál és a Borz, a Belga és az Irie Maffia.
    –  “A zord időjárás miatt rossz előjelekkel vágtuk neki a rendezvénynek” – mondta Mázló Imre, a fesztivál igazgatója. – “Ennek ellenére rengetegen eljöttek hozzánk. Köszönjük a zenekarokra leadott szavazatokat, és köszönjük a nagy érdeklődést is.”
    A fesztivál negyedik napján végleg búcsút inthettünk a szeles, esős időnek a. Persze vasárnapra már a résztvevők nagy része szipogott, meg köhögött (köztük én is), de azért még ki lehetett bírni azt az egy napot. Főleg mivel felhozatal szempontjából a vasárnap volt a legerősebb.
    A délutáni első fellépőly Palya Beát egy jó nagy szünet után Nagyszínpadon a Heaven Street Seven követte, majd a Hobo és a Kispál és a Borz adott koncertet. Közben a Vodafon Nagysátorban Tövisházi Ambrus egymás után kétszer lépett fel, először az Erik Sumoval, majd a Péterfy Bori Love Banddel természetesen telház előtt. A mellettük fekvő Örömzene sátor is teljesen megközelíthetetlen volt az emberek gyűrűjétől, akik körbevették a tömött sátrat. Sokan voltak nagyon az utolsó napon.
    Nem is csoda, hiszen a Nagyszínpadon este a Belga adott egy nagyszerű koncertet, hoztak új számokat a nemrég megjelent Gyémánt albumról, sőt a júniusi, negyedik Belga lemezről (Faroslemez) is hallhattunk előzetest. Utánnuk az Irie Maffia tette fel az i-re a pontot és fejezte be a 2010-es PAFE programját. A kisebb színpadokon még hajnalig tartottak a koncertek, aztán másnap mindenki össezszedte magát és elindult hazafelé Várpalotáról.
    Az idei Pannónia tehát pontosan olyan volt, mint a tavalyi: kb ugyanazok a fellépők, ugyanaz a parás időjárás, ugyanúgy sok a punk és sok a metál, de talán pont ezért is szeretjük. Jővőre ugyanígy, ugyanitt!
    zene.hu

    Latest Posts

    spot_imgspot_img

    Don't Miss

    Stay in touch

    To be updated with all the latest news, offers and special announcements.