Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Vastag Csaba nyerte az X-Faktort

Hat hónap után elérkeztünk az X-Faktor végső adásához, a Fináléhoz. Kemény hónapok vannak a versenyzők mögött, az indítás sok vizet kavart, a mentorok több olyan versenyzőt nem szavaztak be a műsorba, akiket sok néző valósággal “zabált”.

Az estet az X-Faktor döntősei kezdték, akik a Train “Shake up Christmas” című dalával léptek színpadra, a produkciót magyarul énekelték el.

A Fináléban Vastag Csaba és Takács Nikolas került be, azután, hogy Király L. Norbi tegnap este búcsúzott a műsortól. Nikolas és Csaba ma este is háromszor lépett színpadra.

Első körben egy karácsonyi dalt adtak elő, másodszor egy olyan dalt, amelyet már énekeltek az adásban, míg harmadszor következett a párbajdal, Josh Groban February song című dalának magyar változatát adták elő, amelyet Bereckzi Zoltán adott elő magyarul.

Az est folyamán Ádok Zoli és Farkas Annamari is fellépett. A két énekes Három Álom című dalával érkezett. Az adás során több ízben felevenítették az elmúlt hat hónapot, ízelítőt kaphattunk a legjobb és legviccesebb jelenetekből, valamint többször kapcsolták Veszprémt és Galántát.

Az Első Emelet fellépése után Balázs és Nóri a színpadra hívta Vastag Csabát és Takács Nikolast, akik mentoraikkal léptek színpadra.

A nézők szavazatai alapján Vastag Csaba nyerte az X-Faktort.

Vastag Csaba összes videóját megnézhetitek ITT.

doily.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.