Új maxival jelentkezik Ákos!

0
384

Sűrű év elé néz Ákos: április 6-án egy vadonatúj dallal kíván előrukkolni, mely egyben felvezetője az ősszel boltokba kerülő új Ákos-stúdióalbumnak. A Szindbád dala című maxi megjelenését követően pedig idén is turnézni fog: számos nagy hazai fesztiválon és saját szervezésű koncerten lesz látható a Produkció a nyár során.
A tervek szerint 2010. április 6-án, kedden jelenik meg az első kereskedelmi forgalomba kerülő kislemez a 2010. őszére várható, új Ákos-stúdióalbumról. Az új, karcos rock-szerzemény címe SZINDBÁD DALA, a kiadvány március 15-től már előrendelhető az Ákos Webáruházban (www.akos.hu) . Ákos legutóbbi maxikiadványai (Minden most kezdődik el – 2007, Negyven – 2008) meghaladták a hétezres példányszámot, dupla platina minősítést kaptak, hosszú hetekig vezették a Mahasz single-listáját. A legutóbbi Ákos-stúdióalbum, a 2006-os Még közelebb platinalemez lett és elnyerte az év rockalbumáért járó Fonogram-díjat. A 2009-es 40+ koncertlemez dupla platina lett és Fonogram-jelölést is kapott.
A SZINDBÁD DALA-maxikiadvány megjelenését nagy várakozás előzi meg: DualDisc formátumban lát napvilágot. A különleges, DuraCase csomagolású „kislemez” tekintélyes anyagot tartalmaz: a SZINDBÁD DALA című szerzemény albumverziója, valamint további három remix szerepel a CD-oldalon. A DVD-oldalon az összes változat térhatású, DD5.1-es és DTS hanggal is meghallgatható.
A gazdag képanyag tartalmazza a dal nagyszabású videóklipjét, amelyet nagyfilmes stábbal forgattak a Kecskeméti Katona József Színházban, Ákos maga rendezte, saját forgatókönyv alapján, az operatőr Juhász Viktor volt. Emellett a készülő album stúdiómunkáiba és a klipforgatásba is betekintést enged a videónapló, amelynek az első nyolc bejegyzése került a korongra. A kiadvány országos megjelenése Ákos születésnapjára esik, mely 2010. április 6-án lesz. A tervek szerint a dalt élőben is bemutatja az Ákos-zenekar a SZINDBÁD TURNÉ 2010 előadásain, melynek már négy állomása publikussá vált az elmúlt napokban. A turné nyitóállomása május 22-én Szegeden, a Dóm Téren lesz, ahol a Tankcsapda és a Magna Cum Laude-vel közösen lépnek színpadra. Június 5-én, szombaton a budapesti StarGarden Fesztiválon is tiszteletét teszi Ákos, de ott lesz –mint visszajáró vendég – július 2-án, a VOLT-on, július 14-én pedig az EFOTT-on is. A turné várhatóan még jó pár állomással fog bővülni, melynek időpontjai hamarosan napvilágot látnak Ákos hivatalos honlapján, a www.akos.hu-n.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here