Ezekben a pillanatokban már dübörög a rock a szejkefürdői domboldalban – de mi is volt hat, nyolc vagy tíz évvel ugyanott? Egy kis rockmaraton-visszatekintő.
Ha július, akkor Rockmaraton Szejkefürdőn – idén a nyolcadik folyik gőzerővel, és bár a legelső augusztusban volt, 2002 nyarán, az udvarhelyi júliusokhoz már hét éve hozzátartozik Erdély legrangosabb rockfesztiválja. Három vagy négy nap tömény fémzenével, százakkal, ezrekkel a színpad előtt. Általában az a bevett szokás, hogy naponta 2-3 ismertebb magyarországi rockzenekar lép fel, előttük és utánuk pedig egyrészt erdélyi magyar, másrészt szintén magyarországi együttes koncertezik – két éve svéd, egy éve finn, idén pedig német fellépői vannak a seregszemlének. Kilenc Székelyföldi Rockmaraton történetét foglaltuk össze röviden – az idei pedig arra hivatott, hogy maga is beírja nevét a sorba.
Egy – kezdetnek nem volt rossz, sőt! (2002. augusztus 21-24.)
2002 tavaszán már lehetett hallani Udvarhely-, sőt, később Erdély-szerte, hogy augusztusban rockfesztivált tartanak a Szejkén. Az ugyanazon év júliusában ugyanott megrendezett Erdélyi Diáktalálkozó technikai szempontból csúnyán bekrepált, és az tiszta volt, hogy mind a hangosítást, mind pedig a színpadi felhozatalt illetően komolyabb dolgokra számíthatunk az első ízben mindjárt négynaposra szervezett fesztiválon. Ekkor még a szekszárdi Gyimesi Sándorral közösen szervezte meg a rockmaratont Orosz-Pál Levente, és főleg előbbi kapcsolatain jöttek a zenekarok. A rockzenén belül nagyon sok stílus jelen volt ezen a maratonon: kezdve a klasszikus rockot játszó bandáktól a punkokon keresztül a heavy-, power- és death-metalig vagy a gótikus, dark zenékig terjedt az igen-igen széles skála. Így tehát volt csápolás, fejrázás, „hedbengelés”, pogózás. Ami a nézőket illeti, az exPokolgép- és Omen-énekes Kalapács József koncertjét legalább 1200-an nézték végig az akkori becslések szerint. És olyan nagy nevű magyar bandák voltak ott, mint az újjáéledt P. Box (sajnos Cserháti István zenekarvezető azóta elhunyt), a magyar punkzene őskövülete, az Auróra, a Radics Béla örökségét játszó Tűzkerék, a Replika, aNevergreen vagy az olyan tribute bandek, mint az Iron Maidnem és a Cry Free (utóbbiDeep Purple-feldolgozás-zenekar, előbbi egyértelmű). Egy fájdalom maradt a végére: aTunyogi Rock Band magyarázat nélkül nem jött el, pedig az egyik legnagyobb bulinak ígérkezett.
Kettő – magyarock a sárban (2003. július 10-13.)
Több mint ezres nézősereg, háromnapos felhozatal és sajnos nem esőmentes rockfesztivál. Ekkor került komolyabban képbe Jére Ágoston, hiszen az előző évben megismert Gyimesi kiszállt a szervezésből, így azóta is Orosszal ketten szervezik a rockmaratont. Megalapították a Zeneudvar Egyesületet, azzal a céllal, hogy elősegítse az erdélyi magyar rock-pop élet fejlődését. Ezúttal háromnapos volt a maraton, pénteken egy Queen-tributeegyüttes után a Moby Dick rázta fel a tömeget, de itt már esni kezdett. A másnap ismét aKalapácsé volt, ismét learatta a babérokat… Különleges hangulatú, hosszú, nyolc-tíz perces power-metal-szerzeményekből álló műsora a szintén magyarországi Cross Bornsnak volt – talán a „legintelligensebb” zenéjű együttes volt a felhozatalból, igényes, kimunkált nótákkal. Aztán a Prosecturára pogózhattak a punkok, erre még rátett a Lay Offis. Utolsó nap a Psycho Symphony, a TransylMania, a Knock Out és a Defender volt a sorrend, utolsónál vastagon eleredt az eső – a műsor félbeszakadt, a Hollywoodoo-ra már csak a sárban szökdösők maradtak – egyébként igen jó buli volt ez. Az Akela valamikor hajnal felé zárta a fesztivált, elkéstek, a tömeg nagy része pedig nem várta meg őket. Pontot tettek a második rockmaraton végére.
Három – először az Ossian (2004. július 9-11.)
A harmadikra már „maturalizálódott” a fesztivál: ismét péntek-szombat-vasárnap volt az időpont, első nap a Nevergreen húzott nagyot, másnap a délutáni kemény eső dagonyát hozott létre, de nem tudta megakadályozni az esti nagy bulit: az Ossian először tette tiszteletét a rockmaratonon. Aki emlékszik erre a koncertre, talán még mindig feláll a szőr a hátán, akkora buli volt. A másik csúcs a vasárnap volt: ekkor üde színfoltként hatott aTakáts Tamás Dirty Blues Band a sok metál után, majd Kalapács már harmadik rockmaratonján énekelhetett Székelyföldön. Az eső Takátsék előtt állt el, az emberek kedve szerencsére nem – a szervezők elkönyvelhették az első nullszaldós fesztivált, és már akkor eltervezték, hogy a következő négynapos lesz. A rockmaraton több ezres közönsége az udvarhelyiek mellett főképp magyarországi és más erdélyi magyar városok rock kedvelő ifjaiból került ki, akik rendbontás nélkül élvezték a számukra ünnepnek számító három „rocknapot”.
Négy – Bill volt a király (2005. július 13-17.)
Ebben az évben már sokkal több olyan együttes koncertjén lehetett részt venni, melyek neve hosszú évek óta ismerősen hangzik. Ezért is nem volt meglepő a rengeteg kisgyerek jelenléte, hisz a közönség java része nem a tizenévesek soraiból került ki. Az első napon Magyarország blueskirálya szórakoztatta a nagyérdeműt: Deák Bill Gyula együttesével érkezett a Szejkére, és megmutatta az udvarhelyieknek az igazi kőbányai blues erejét. A nézőszám ekkor volt a legnagyobb, ezt pénteken a P. Mobil sem tudta túlszárnyalni, pedig az is nagy buli volt. Jöttek ismét tribute-bandák (Scorpions Tribute Band, Judas Best,Iron Maidnem), aztán a szombati Metal Hammer-napon az Agregátor és a visszatérőMoby Dick volt emlékezetes, vasárnap pedig a korábbi motorostalálkozókról ismert Ismerős Arcok volt a főszereplő.
| Egy kis erdélyi fesztiváltörténetAz első, még diáktalálkozónak nevezett, szervezett rendezvény szintén a Szejkén volt 1990 nyarán, a következő évben pedig a székelyudvarhelyi strandon. 1992 és 1995 között összesen négy Erdélyi Magyar Diáktalálkozót tartottak Homoródfürdőn, koncertekkel, szervezett programokkal, tábori rádióval és újsággal – ez a rendezvény még korábbi volt, mint a budapesti Sziget Fesztivál, amit Diáksziget néven 1993-ban tartottak először. A bálványosi-tusnádfürdői diáktábor az ezredfordulón kezdett fesztiváljelleget ölteni. 2001-ben és 2002-ben két erdélyi diáktalálkozót tartottak a Szejkén, felvállalva a „homoródi örökséget”, utóbbi évben indult el a Székelyföldi Rockmaraton is. A szejkei diáktalálkozóból lett 2003-ra a marosvásárhelyi Félsziget Fesztivál. |
Öt – a Lord legyen veletek! (2006. július 11-16.)
Hónapok óta terjedt a hír a városban és Erdélyben, hogy a Tankcsapda lesz a fő attrakció – ez sajnos nem valósulhatott meg, hiszen köztudottan az egyik legnépszerűbb magyar rockzenekar az egyik legdrágább is… Ez a fesztivál már az első nap kitett magáért, az ötéves jubileum szerdáján Kalapács tért vissza ezerrel, utánuk pedig a Lord tudta le első erdélyi koncertjét. Mi az, hogy letudta… Az idősebb generáció számára a legemlékezetesebb marad a szombathelyi banda. S számukra legalább akkora élmény volt itt koncertezni, mint a közönségnek őket látni. A csütörtököt nyakon vágta az eső, azAurórára és az Ámokra emiatt kevesebben voltak, a pénteki nap ismét az Agregátoré és a Moby Dické volt. Szombatra visszatért az Ossian: este fél tízkor feldübörgött és megremegett a színpad, ahogy a szejkei rock katonái együtt énekelték a legnagyobb Ossian-dalokat az együttessel. Az időjárás nem mindig volt a legkedvezőbb, szerencsére általában a koncertek alatt nem esett, csak a délutánok nedvesedtek be egy-egy kiadósabb záportól.
Hat – észak megvillant (2007. július 7-12.)
Újabb négynapos feszt, az első olyan rockmaraton, amelyen már nemcsak romániai és magyarországi csapatok léptek fel – a svéd Sabaton együttes úttörő volt ebből a szempontból, a szejkei domboldalon először tette tiszteletét nyugat-európai rockzenekar.Pokolgép, Ossian, meglepetésként az AB/CD, illetve a Tunyogi Rock Band – mindkettő óriási buli volt, közönség szempontjából az azóta elhunyt Tunyogi Péter vonzotta a legnagyobb tömeget a színpad elé. Érdekes színfolt volt a Zorall is, először tartottak Hammer World-napot, a szombat teljesen a magyarországi metalbandáké volt, ekkor döngetett a Sabaton is – a hatodik rockmaraton pedig a közönségé. Komolyabb esőzés nem volt ezen a fesztiválon, ismét volt léggitárverseny.
Hét – magyarok és finnek (2008. július 8-12.)
Újabb év, újabb maraton, ami esős nappal nyitott, hiszen a HétköznaPI CSAlódásokkoncertjének végén le kellett húzni a rolót – ennyire azért nem volt súlyos, csak a színpad teteje ereszkedett meg a zuhé miatt, de Kalapács már egészséges koncertet adhatott, akárcsak utána a Nevergreen. A legnagyobb közönséget kétségtelenül a csütörtökön fellépő Kárpátia vonzotta, még a környéken tartózkodó anyaországbeli turisták is kitelepedtek kempingszékeikkel. Pénteken újmetál-nap volt, a Depresszió, Road ésSuperbutt zenekarokra összegyűlt közönség számából kiderült: valamelyest nálunk is értik, érzik a metal műfaj új szelét. A szombaton este fellépő finn Moonsorrow emelte a fesztivál színvonalát, az északi metal képviselői után pedig a Rückwarts nyomott igen emlékezetes rock-showt. Ezen a maratonon naponta már nem egy, hanem három-négy húzónév is volt.
Nyolc – A Piramis csúcsa: a külföldiek (2009. július 7-11.)
Így is lett, hiszen a nyolcadik maraton a külföldiekkel robbantott: visszatérő vendégként ismét fellépett a Sabaton, s a Metal Hammer napon olyan német zenekarok zúztak az eléggé sáros domboldal előtt, mint a Brainstorm, a Perzonal War és a Coronatus. A fesztivál első napján azonban a Magyar rocklegendának számító Piramis (pontosabban annak három tagja) lépett fel, de élmény volt újra látni Deák Bill Gyulát is, illetve a magyar metal szintén visszatérő nagy klasszikus hármasát, a Pokolgép-Ossian-Moby Dick triót. Valóban minden napra több húzónév jutott, mert a fiatalabb rockgeneráció olyan együttesei, mint a Depresszió, a Superbutt, a Road, az Agregator vagy a Földrengés is tiszteletüket tették a Szejkén – újabb négy nap zárult kitörő sikerrel.
Kilenc – Végre Tankcsapda! (2010 július 6-10.)
 |
Közel negyven együttes nyomta a kilencedik rockmaraton színpadának deszkáit, közülük az első nap headlinere az évek óta várt Tankcsapda volt – lassan már nincs olyan klasszikus név a Magyar rockzene történetében, amely ne járt volna legalább egyszer a szejkei fesztiválon. A pénzügyi válság miatt a korábbi évekhez viszonyítva tapasztalható volt némi visszaesés a látogatottságot illetőleg, de a koncertek így is nagyon rendben voltak. A Kárpátia ismét óriási tömeget vonzott, akárcsak a sokadik maratonján fellépő Kalapács József. A tribute-zenekarok közül ezúttal az AB/CD adott nagy bulit és először játszott Hobo is bandájával a rockmaratonon: az együttessel a Circus Hungaricus szólólemezének anyagát és néhány klasszikust adott elő. A nemzetközi fellépő ezúttal a finnországi Korpiklaani volt, ők zárták az utolsó maratont.
A történet viszont mától tovább íródik.
uh.ro
http://uh.ro/itthon/ifjusag/6923-tiz-ev-rock-a-dombon-rockmaraton-tortenelem
