The Heartless Aisha videoklip

Date:

promo1A „The Heartless Aisha” zenekar Mezőtúri székhellyel 2012. februárjában alakult meg, de a jelenlegi felállás csak később körvonalazódott.  A banda tagjai Nagy Lallie – ének, Lipták Zoltán –  gitár/vokál, Major Zsolt – basszusgitár, Molnár Dániel – gitár, Gálik Tamás – dob. A tagok egy része korántsem ma kezdte a zenélést, korábban ismertebb, és az országot bejárt zenekarokban játszottak. Ennek minden hozadéka érződik is a THA zenéjében, a tagok részben eltérő zenei ízlésének, stílusának és habitusának egyvelege adja a banda jelenlegi hangzásvilágát. A zenekarra aggatott „post-hardcore” vagy „modern rock” címke helytálló, de nem fejezi ki valójában annak zenei sokszínűségét. A feszes gitártémákhoz és az erős ritmusszekcióhoz alapvetően dallamos ének párosul. Ugyanúgy nem idegen a zenekartól a popos könnyedség, ahogyan a súlyos gitárriffek, a hardcore-os sújtások és kiállások sem.

A zenekar eddigi munkája igen termékenynek nevezhető. A banda mára már közel egy albumnyi saját szerzeménnyel rendelkezik, melyek azonban még formálódnak a kezeik között, törekedve arra, hogy a tervek szerint a jövő évben ebből egy ütős EP-vel rukkolhassanak elő. A leendő EP a „Confused” nevet fogja viselni, s tartalmazza majd a klipes nótát, a most debütáló, „Finding Myself” című dalt is, melynek minőségéért nem is felelhetett más, mint a szakmában jól ismert Simi (Simon István) és a gyulai No Silence Sound Studio.

A THA célja természetesen, hogy minél több zeneszerető emberhez eljusson a zenéje és videója, majd koncerteken személyesen is megszólaltathassa a saját nótákat, így a banda előtt álló feladat továbbra is a dalírás, a fellépések és természetesen a „Confused” EP előkészítése.

Linkek:

http://www.facebook.com/theheartlessaisha

http://www.youtube.com/thabandofficial

http://www.twitter.com/heartlessaisha

http://theheartlessaisha.tumblr.com/

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Share post:

spot_imgspot_img

Popular

More like this
Related

Rap group call out publication for using their image in place of ‘gang’

Intro text we refine our methods of responsive web...

Meet the woman who’s making consumer boycotts great again

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...

New campaign wants you to raise funds for abuse victims by ditching the razor

Intro text we refine our methods of responsive web...

Twitter tweaks video again, adding view counts for some users

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...