Monday, September 27, 2021
spot_img
More

    Latest Posts

    Premier! Larry Hangman remix, az Anima Sound System dalához

    Tavaly nyáron jelent meg az Anima Sound System Tedd a Napfényt be a számba című, sorban a tízedik lemeze, aminek címadó dala hamar a rádiók kedvence lett. Kedvesen bugyuta leányének, némi elektronika – ez a szám kulcsa a sikerhez. Persze az elektronikus vonal rögtön le is csapott a slágerre, több DJ készített belőle remixet, most viszont elkészült egy feldolgozás, ami azokkal is megkedveltetheti ezt a dalt, akik eddig ódzkodtak tőle. Larry Hangman duettet varázsolt a magányos merengésből!

    Prieger Fanni már korábban is közreműködött Anima számokban – emlékezzünk csak vissza a Tekerd című dalra -, ám a tavaly megjelent album az első, amin már főállású énekesnőként szerepel.

     

    http://www.youtube.com/watch?v=MDO0kSSIf4I

    Az azóta 18 évesre cseperedett énekes lány egy interjúban elmondta, nem szereti a hazai alterrockot, mert az az ő szavaival élve “lejárt lemez”, és “mindenki a Kispált majmolja”. Hogy vajon mit szól ahhoz, hogy csupa napsugár dalukat ezúttal a hazai alternatív világ egyik szupercsapata vette kezelésbe, nem tudjuk, de az biztos, hogy a Larry Hangman-féle Tedd a Napfényt be a számba jóval összetettebb és ezáltal sokkal érdekesebb, mint az eddig a neten fellelhető DJ remixek.

    A dalhoz az Anima Sound System nemrég Párizsban és Budapesten forgatott klipet, összehasonlítási alapul álljon itt ez, utána lássuk, hogy is van ez a remix dolog.

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=42Td7_gXcJY

    A slágerhez több hazai előadó is hozzányúlt már, így létezik belőle többek között Tommy Brutkho, Stereo Killaz, Tits & Clits és Easy Life Natural verzió is, Hangman-ék újraértelmezése azonban egészen más, mint ezek az elektronikába/dubstepbe hajló változatok, a dalból ugyanis egyfajta nosztalgiázó duettet csináltak.

    Nem pakolták tele még több elektronikus, monoton zajjal, hanem tettek bele élő hangszereket, itt-ott basszusgitárt, gitárt, dobot; a dalszöveget pedig átalakították picit, hogy Fanni ezúttal Kanász Dusánnal énekelhessen. Teljesen új értelmet kap így az egész, és másfajta nosztalgia ez, mint amit eddig ontott magából a dal – nem egyedül merengés, közös emlék bontakozik ki a sorokból.

     

    Egyfajta mentőmellény lehet ez azoknak, akik a dal eredetijét kevésbé kedvelték – a Larry Hangman változat új emlékeket kelthet bennünk, ha a rádióból újra a Napfény dől a szánkba. Hallgassátok és szeressétek:

    http://soundcloud.com/larry-hangman

    Török Katalin

    Latest Posts

    spot_imgspot_img

    Don't Miss

    Stay in touch

    To be updated with all the latest news, offers and special announcements.