A Pleszkán Frigyesről szóló visszaemlékezések visszatérő motívuma, hogy tehetsége feljogosította volna arra, hogy a legnagyobbak között tartsák számon – ha nem Magyarországra születik. Méltatásai kiemelik virtuozitását, stílusérzékét és – az életben és zenéjében is megnyilvánuló – humorérzékét, valamint azt, hogy “mindig és mindenkit el akart kápráztatni.”
A történet harminchét évvel ezelőtt állítólag így kezdődött: Gonda János, a jazztanszak vezetője intett a következő felvételizőnek, majd fáradtan lehunyta szemét. És egy pillanatra azt hitte, álmodik: Oscar Peterson-t, a jazz-zongora virtuózát vélte hallani, de amikor felnézett, a zongora mögött csak egy tizennégy éves monori diákot látott. Pár évvel később Gonda a következőket írja jellemzésként a Monorról hetenként bejáró növendékről: „Szorgalma, a műfaj iránti alázata és a játékában megnyilvánuló belső parancsnak engedelmeskedő fegyelme, egyaránt ritkaságszámba megy. Széles spektrumon zongorázik: a rocktól a hagyományos jazzig mindenre fogékony és mindenben otthonos. Abszolút hallása van. Zenei memóriája kitűnő. Egyszer hallott lemez anyagát pontosan le tudja játszani. Technikailag megoldhatatlan feladatot – ha kissé hihetetlenül hangzik is – jóformán nem ismer.”Pleszkán Frigyes 1959. július 1-jén Csornán született. 1973-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakának vendéghallgatója volt. Pályáját rendkívüli tehetségként kezdte, már 1976-ban, tizenhét éves korában fellépett szólóban a Pori Jazz fesztiválon. Az évkönyv a mesterek (Stan Getz, John McLauglin) felsorolása után egy nevet említ: “unkarilainen pianon ihmelapsi: Figyez Pleszkan.” Vagyis: magyar dzsezzongorista csodagyerek: Pleszkán Frigyes.
Tanulmányait folytatta a Jazz Tanszakon, 1977 és 1980 között Gonda János és Szakcsi Lakatos Béla növendéke volt. 1977-ben megnyerte a Magyar Televízió Ki mit tud? című vetélkedőjét szólóhangszeres kategóriában, 1978-ban pedig a lengyelországi Kaliszban megrendezett Nemzetközi Jazz-zongoraversenyen nyert második díjat, valamint megkapta a sajtó különdíját is.
1978 és 1979-ben a Láma együttes tagja volt. A nyolcvanas évek elején megalakította saját zenekarát, a Pleszkán Triót Németh Tamás dobossal és Gayer Ferenc bőgőssel. 1985-ben Gonda Jánossal és Kruza Richárddal közösen készített lemezt. 1995-ben jelent meg Fingerprints címmel első saját albuma, melyen ismert számok feldolgozásai, valamint saját szerzeményei hallhatók. Az 1996-os Second Step kizárólag Pleszkán kompozícióit tartalmazza, az album elkészítésében Hárs Viktor (bőgő) és Sramkó János (dob) működött közre. 1997-ben Pearls In Boogie Shell, 1999-ben Magic Hands címmel jelent meg lemeze.
A beszámolók, visszaemlékezések szerint elsősorban megélhetési okokból, illetve mert – Jávorszky Béla Szilárd megfogalmazása szerint – nem tartozott “a nyolcvanas évek jazzéletét jelentősen befolyásoló Kiss Imre kegyeltjei közé”, külföldre ment “vendéglátózni”; sokat játszott Svájcban. A kilencvenes években ismét rendszeresen járt Magyarországon, koncertezett, lemezeket készített, a hazai jazzélet számos tagjával játszott együtt. Az utóbbi években a klasszikus zene jazzes feldolgozásai érdekelték leginkább. Az elmúlt évtizedben háromlemeznyi anyagot vett fel, amik máig kiadatlanok.
A Debreceni Egyetemi Templomban 2011. december 9. 19.00 órai kezdettel tisztelegnek előtte egykori zenésztársai: Gayer Ferenc – bőgő, Gyárfás István – gitár, Jeszenszky György – dob, Rátonyi Róbert – zongora, Csepregi Gyula – szaxofon.
Belépő az emlékkoncertre: 2000 Ft
