Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Péterfy Bori & Love Band: arany, platina és baba

Ismét büszkén jelentjük a Megadó Kiadóból, hogy a Péterfy Bori & Love Band első, cím nélküli albuma platinalemez lett, azaz elfogyott belőle a tízezredik példány is, a 2-es számmal ellátott második album pedig aranylemez lett!

A magyar alternatív zenei színtér, vagy ha így jobban tetszik: a minőségi popzene első  számú dívája, Péterfy Bori igen hamar, mindössze három év alatt ért fel énekesnőként szólókarrierje első csúcsára, ami a kiváló szövegíró- és zeneszerző brigád, valamint a Love Band tagjai mellett Bori izgalmas személyiségének, előadásmódjának, attitűdjének és megalkuvást nem ismerő munkatempójának köszönhető. Bori, akit az ország korábban színésznőként (jelenleg a Nemzeti Színház társulatának tagja) és az Amorf Ördögök énekesnőjeként ismert meg, „hirtelen jött” sikereit (vélhetőleg) annak köszönheti, hogy amit kapunk tőle, az egyszerre megtervezett, de ösztönös, egyszerre „sok”, de mégis kérünk még belőle, kihívó, de nem olcsó, művészi, de nem művészieskedő, úgy csajos, hogy nem kapunk kiütést tőle, és úgy nőies, ahogy kell.

Eddig a kétszeres hurrá, a harmadik pedig annak szól, hogy Bori első gyermekét várja, és most ragadnánk meg az alkalmat, hogy mindhárom hírhez gratuláljunk neki. Meg a zenekarnak és az apukának is, persze.

A Péterfy Bori & Love Band ennek megfelelően a tervek szerint februárig fog még koncertezni, aztán egy év szünet következik, ami például remek alkalmat nyújthat arra, hogy ez idő alatt a rajongók feltornázzák a 2 című albumot platinává, a 2B lemezt pedig arany, majd platina státuszba.

A zenekar az ünnepek alatt december 27-én a West Balkánban lép fel, ahol rajtuk kívül szerepel majd még Hó Márton és a Jégkorszak, valamint a Balkán Big Brother aka SuperStereo is.

További infók:

www.facebook.com/peterfybori
www.megadokiado.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.