Saturday, October 16, 2021
spot_img
More

    Latest Posts

    Papadimitriu Athina ha teheti, iskolát épít Kongóban

    A művésznő mindig is közismert volt érzékenységéről, persze a jó értelembe véve. Ha valahol segítő kézre volt szükség, Athina az elsők között nyújtotta jobbját. Most sincs ez másként: afrikai gyerekeken és falubelijén segít.
    Azért vannak a jóbarátok – énekli Papadimitriu Athina új, “Végtelen érintés” című albumán. Ez a közkedvelt sláger mondandója volt a mottója az “Emberi érintések” névre keresztelt, beszélgetés sorozat legutóbbi találkozójának. Athina vendége ezúttal Jaksity Kata, közismert televíziós személyiség és Tóth Márton azt Afrikáért Egyesület kuratóriumi tagja voltak.
    A találkozó egy, a kongói utcagyerekekről szóló filmvetítéssel kezdődött. A képsorok után Athina a könnyeivel küszködve kérte a közönség segítségét. Ő maga dallal és személyével tud kiállni az ügy mellett, ám hangsúlyozta: bármilyen segítség jól jön azoknak, akiket valami csapás ért, így jelen esetben ezeknek az embereknek is.
    – A filmet látva megkérdeztem magamtól, hogy tulajdonképpen mi bajom is van nekem? Túl sok a nyavalygás, amit az ember szinte jó dolgában tesz. – szólt az őszinte vallomás.
    Újra szeretné építeni a leégett házat
    Nem ez volt az első eset, hogy Athina egy nemes cél érdekében emelte fel szavát. Szívesen vállal minden nemű jótékonysági feladatot, a soron következő feladata például egy tahitótfalui gála, amelyet ő szervez. Apropója egy tragédia, amelynek elszenvedője egy falubelije, akinek tűzvész pusztította el házát.
    – Nem csak szavakkal szeretek segíteni, hanem mindig megyek is. Ha kell tüzet oltok, ha kell szenet hordok. Produceremmel, Perjés Jánossal pedig elhatároztuk, hogy ha kell és megtehetjük, akár földrengés sújtotta Kongóban is segítjük az iskola felépülését. – jelentette ki tettre készen a művésznő.

    Latest Posts

    spot_imgspot_img

    Don't Miss

    Stay in touch

    To be updated with all the latest news, offers and special announcements.