Friday, September 17, 2021
spot_img
More

    Latest Posts

    Noémi Virág és Zola egymásra talált

    Na persze csak a zene világában, hiszen mind a ketten boldog párkapcsolatban élnek szívük választottjával. A közös zenélések viszont annyira összekovácsolták a fiatalokat, hogy már egy közös dalt is rögzítettek.

    Az elmúlt egy évben számos forgatáson találkozott Noémi Virág és Zola. Egy ilyen alkalommal a VIVA műsorvezetője abban a megtiszteltetésben részesült, hogy még megjelenés előtt kezébe vehette az énekesnő debütáló lemezét. Az ajándékba kapott Mindennapok azonnal megtetszett neki, és onnantól fogva mindig szívesen látta műsoraiban Noémi Virágot.
    Hamarosan fény derült rá, hogy mind a ketten nagyon szeretik az amerikai soft rockot, mint például a Goo Goo Dolls vagy a Matchbox Twenty. Az énekesnő és a műsorvezető játszottak már együtt a VIVA műsoraiban, résztvettek egy utcazenélésen, amelyen még a decemberi Teleton akcióra gyűjtöttek, valamint együtt zenéltek Noémi Virág decemberi rajongói találkozóján is. Így érthető, hogy a fiatalok egyre jobban összebarátkoztak.
    Később Noémi Virág előállt azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha szüleiknek egy közös ajándékot adnának karácsonyra. Azaz egy stúdióban felvennének közösen egy dalt, amit karácsonyra amolyan saját készítésű ajándékként adnának át szüleiknek. Az énekesnőtől az ilyen meglepetések nem állnak távol, hiszen két éve karácsonyra két barátjával, Balanyi Szilárddal és Bársony Bálinttal készített már hasonló ajándékot, akkor a Jégszív és a Legyen ünnep című dalokat vették fel a fiatal művésznő szüleinek.
    Idén a választás egy amerikai előadó, Mario dalára esett, a címe Let Me Love You. Arról, hogy hogyan is sikerült a felvétel, Noémi Virágot kérdeztük:
    – Szeretem, ha egy szám teljesen másképp csendül fel, mint az eredeti verzió. Örültem, hogy Zola elvállalta a gitározást ebben a dalban. A hangja is nagyon tetszik, de ezúttal ő csak hangszeren játszott, és én énekeltem. A szüleim a legnagyobb kritikusaim, hiszen mind a ketten igazán jól értenek a zenéhez, és megmondják őszintén a véleményüket. Szerencsére ez a produkció most elnyerte a tetszésüket, így én nagyon boldog voltam. Élveztük Zolával a közös felvételt, és tervezzük a folytatást is. – árulta el mosolyogva.
    Mivel Noémi Virág még decemberben megígérte a rajongóinak, hogy karácsony után meg fogja nekik is mutatni ezt a dalt, ezért most felkerült az internetre, és bárki meghallgathatja az énekesnő és a VIVA műsorvezetőjének első közös stúdió felvételét.
    mymusic.hu
    [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=4Tmlc0FGve0[/youtube]

    Latest Posts

    spot_imgspot_img

    Don't Miss

    Stay in touch

    To be updated with all the latest news, offers and special announcements.