Mike Stern szerint a legnagyobb zenészek azok, akik nemcsak kiemelkedően tehetségesek és újítók, hanem mindig szívből játszanak a közönségnek.
“Azok a nagyságok, akik közül többen már nincsenek közöttünk, s akikkel korábban együtt játszhattam, ilyenek voltak, és ez nagyon tetszett bennük” – hangoztatta a dzsessz és a fúziós dzsessz egyik legjobb gitárosa és zeneszerzője együttese, a Mike Stern Band pécsi, Kodály Központban tartott pénteki koncertjét megelőzően.
A Magyarországon már többször, Pécsen először fellépő amerikai művész név nélkül méltatta a magyar dzsesszzenészeket. Azt mondta, fantasztikusak, ahogy a magyar közönség is, ezért is szeret Magyarországra utazni. Elégedettségét fejezte ki az Európa Kulturális Fővárosa program keretében épült Kodály Központ iránt: szavai szerint az épület szép, magas és kiváló az akusztikája.
A modern hangzású, letisztult, rockos beütésű zenéjével kedveltté és híressé vált Mike Stern hangszeréről, a gitárról szólva hangsúlyozta, hogy természetesen vannak határok, de szeretne zeneileg mindent kihozni belőle, mindent megvalósítani vele, amit csak lehet. “Azt szeretem a gitárban, hogy úgy játszom rajta, mintha énekelnék” – jegyezte meg.
A gitárnak a zenélésben betöltött szerepével kapcsolatban rámutatott, hogy számos zenei stílusban megszólal, a közönség pedig nagyon szereti. Bár a dzsesszben időről-időre erőteljesebbé válnak más hangszerek is, a dzsesszzenészek “nyitottak a gitárra”.
Hozzátette, hogy ugyanakkor gitárosként, zeneszerzőként szeret szaxofonos zenét hallgatni, és akik az ő zenéjét hallgatják, azt mondják, ebből sokat merít, a zenéjében sok a “szaxofonos ötlet”.
Amikor az újságírók a zenésztársakkal való emlékezetes élményiről, találkozásairól kérdezték, örömének adott hangot, hogy számos külföldi művésszel pusztán a közös nyelv, a zene révén is képes kommunikálni. Az emlékezetes pillanatra példaként Richard Bonával folytatott tizenöt évvel ezelőtti beszélgetését idézte fel, amikor meggyőzte a kameruni születésű basszusgitárost, költözzön Párizsból New York-ba és nagy jövő vár rá, a “lábai előtt fog heverni” a közönség.
Mike Stern arra a kérdésre, hogy van-e olyan műfaj, amely iránt kevésbé érdeklődik, azt mondta, a legfontosabb számára a dzsessz, ez elsőbbséget élvez, de nyitott mindenre. Szereti a blues-t, a rockot, a pop-, a világ- és a klasszikus zenét is.
A művész terveiről szólva elárulta, hogy júniusban jelenik meg legújabb, All over the place (Mindenütt) című nagylemeze, amelyben az általa írt számok felvételén olyan neves basszusgitárosok közreműködtek, mint Richard Bona, Tom Kennedy, Antony Jackson, Dave Holland, Victor Bailey és mások mellett a felesége, Leni Stern is.
Mike Stern azzal kapcsolatban, hogy miként látja a dzsessz jövőjét, azt mondta: jelenléte továbbra is erős lesz a világ zenei életében, bár nem lesz olyan jól eladható, mint például Madonna.
A káprázatos technikai tudásáról ismert Mike Stern a szakma, a kritika és a közönség elismerését egyaránt kivívta az elmúlt három évtizedben. Szakértők szerint az 59 éves Stern játékának egyedisége abban rejlik, hogy ötvözi a dzsessz eleganciáját és könnyed virtuozitását a rock energiájával, illetve feszültségteremtő képességével.
Mike Stern Bostonban született, zenei tanulmányait a Berklee College of Music-ban végezte el. Huszonkét évesen – 1976-tól – már a világhírű Blood, Sweat and Tears együttesben játszott, majd Billy Cobham, a fúziós dzsessz dobhérosza mellett folytatta pályafutását. 1981-ben New Yorkba költözött és zenekari tagként részese volt Miles Davis nagy visszatérésének. A dzsessztörténet talán legnagyobb trombitásával három albumot készített (We Want Miles, Man With The Horn, Star People) és rengeteget koncertezett. Ez idő alatt olykor átruccant a Jaco Pastorius Word of Mouth Band-be is.
Első szólólemezét 1985-ben készítette el Neesh címmel, egy évvel később az Upside Downside következett olyan partnerek közreműködésével, mint David Sanborn, Jaco Pastorius, Bob Berg, Mark Egan, Jeff Andrews, Mitch Forman, Dave Weckl és Steve Jordan. Az ezt követő két évben Michael Brecker kvintettjében játszott, majd a fúziós dzsessz másik élcsapatához, a Steps Ahead-hez csatlakozott. Ezután szerepet vállalt a Brecker Brothers Band újraélesztésében is.
Aktív kísérletezéssel eltöltött évtizedek után saját szerzeményeire inkább a letisztultság, az egyszerű, de kifejező formák keresése a jellemző. Igazi sikerkorszaka az 1990-es évek volt: az 1993-ban megjelent Standards (and other songs) című lemeze alapján a Guitar Player magazin olvasói és kritikusai az év legjobb dzsesszgitárosának választották. Eddigi pályafutása során több mint két tucat szólólemezt készített és többször jelölték Grammy-díjra.
MTI
